Közélet

A vízválság jelentette kihívásra figyelmeztet Áder János

A népességnövekedés miatt 2050-re ötven százalékkal több élelmiszerre és harminc százalékkal több vízre lesz szüksége az akkorra csaknem 10 milliárd lakost számláló emberiségnek- mondta Áder János köztársasági elnök kedden, a Pest megyei Gödöllőn.

Az államfő a Klímaváltozás és vízválság címmel a Szent István Egyetemen tartott előadásában arra kereste a választ, hogy a klímaváltozás és a növekvő vízfelhasználás tekintetében merre tart a világ, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a jövőben a nagyobb válságok elkerülésére.

Áder János elmondta, az elmúlt tíz évben egyre magasabb rekordhőmérsékleteket mértek, ami a Föld felmelegedését jelenti. Hozzátette, hogy ennek egyik oka a szén-dioxid koncentráció növekedése, aminek a megállítása globális feladat.

Áder János köztársasági elnök előadást tart Klímaváltozás és vízválság. Merre tart a világ? Mit tegyünk? címmel a gödöllői Szent István Egyetem Tudástranszfer Központjában 2017. november 21-én.
Forrás: MTI

A köztársasági elnök kitért arra, hogy a légkörben található szén-dioxid 50 százalékát nyelik csak el az óceánok és az erdők. A légszennyezés miatt 3,5 millió ember hal meg évente.

Hozzátette, hogy a párizsi éghajlatvédelmi egyezményben megfogalmazott cél, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedést 2 Celsius fok alatt tartsák, nehezen vagy egyáltalán nem valósítható meg, mivel ehhez a szén-dioxid kibocsátást tízévente felezni kellene.

Az államfő arról is beszélt, hogy a Föld vízkészletének csak 2,5 százaléka édesvíz, azonban az édesvízkészlet jelentős része a sarki jégtakaróban található, így a valóban rendelkezésre álló édesvízkészlet csak 0,7 százalék. Ráadásul a felmelegedés miatt folyamatosan nőnek a Földön a vízhiányos területek, a vízhiány pedig kihat az élet és a gazdaság minden területére. Naponta 10 ezer, hatévesnél fiatalabb gyermek hal meg a szennyezett víz miatt – fűzte hozzá a köztársasági elnök.

Áder János felvázolta, hogy 2050-re a Föld népességének 75 százaléka nagyvárosokban fog élni, a növekvő vízszükséglet ellátásának megoldása pedig kihívást jelentő feladat.

A vizek szennyezésével kapcsolatban Áder János rámutatott, hogy az óceánokon úszó PET-palack szemétsziget már Argentína méretű. Riasztó adat, hogy 20 ezer PET palackot használunk el másodpercenként.

Az államfő a jövő kihívásának nevezte azt a szemléletváltozást, amely a körforgásos gazdálkodás megteremtését szorgalmazza, ami azt jelenti, hogy a felhasznált termékek elavulásuk után ismét nyersanyagokká válnak és teljes mértékben felhasználásra kerülnek. Cél a hulladék tervezett és tudatos megszüntetése: Áder János szerint mindez akkor fog megtörténni, ha az újrahasznosítás is jó üzlet lesz.

Áder János vízválság klímaváltozás népességnövekedés körforgásos gazdálkodás
Kapcsolódó cikkek