Közélet

Nádler István képe bekerül a Pompidou gyűjteményébe

A műkereskedelem egyik legerősebb aktuális trendje – a 20. századi művészeti kánon újragondolásával szoros összefüggésben – az idős művészek újbóli felfedezése. Ezt látjuk a művészeti vásárokon a rediscovery szekcióban, és a Velencei Biennálén vagy a nonprofit művészeti seregszemléken is.

Az életművük utolsó szakaszában alkotó, de hosszú pályafutásuk alatt mindvégig aktív és a 60-as, 70-es években a művészeti fősodorral együtt mozgó kelet-európai művészek felé is határozottabb figyelem irányult az elmúlt időszakban. Maurer Dóra Londonban, Bak Imre New Yorkban és legutóbb Nádler István Párizsban aratott sikert a munkáival.

Forrás: Kisterem

Nádler István műveit a budapesti Kisterem Galéria vitte ki október végén a 44. FIAC Nemzetközi Művészeti Vásárra, Párizsba.

A Grand Palais-ban önálló standon állították ki a művész korai alkotásait. A FIAC a világ legfontosabb művészeti vásárainak egyike, Európában mindenképp az első, épp emiatt a szakmai kapcsolatok építésében kiemelt szerepe van, a fontos gyűjtők mellett a meghatározó intézmények kurátorai is mindig jelen vannak.

A Kisterem Galéria egyetlen magyar galériaként vett részt a vásáron, és nemcsak eladásokat regisztrálhatott, hanem standja, így Nádler művészete az egyik legfontosabb európai kurátor, a jelenleg a Pompidou Központban dolgozó, de korábban a Documenta főkurátoraként is tevékenykedő Catherine David érdeklődését is felkeltette. A francia szakember szerint Nádler képei egyszerre geometrikusak és amorfak, izgalmas, jó hatású feszültséget generálnak színhasználatukkal és formavilágukkal egyaránt. Nem lehet mellettük szó nélkül elhaladni, megszólítanak, gondolkodásra késztetnek.

Nádler munkái a vásárról szóló művészeti magazin különkiadásának címlapjára is felkerültek, több francia lap közölt tudósítást munkásságáról. Nádler István Vence című 1970-ben készült festménye egy fontos francia magángyűjteménybe került a FIAC után. 1970-ben Nádler István Károlyi Mihályné meghívására három hónapot töltött Vence-ban. Itt festett képei dinamikusan csavarodó, párhuzamos színsávokból és tépett színmezőkből építkeznek, és a pop-art indusztriális esztétikájával is összevethetők. A Pompidou egy geometrikus absztrakt hard edge festményt választott ki a gyűjteménybe, amelyet a Kisterem már ott is hagyott, de az akvizíció lezárása tavaszra várható.

Harsány színek

Nádler István 1938-ban született Visegrádon, Budapesten él, a közép-európai avantgárd egyik legkiemelkedőbb alakja. Az Iparterv és a Budapesti Műhely művészcsoportosulások tagja volt a 60-as, 70-es években, képeit a legnevesebb múzeumok gyűjtik, a berlini Nationalgalerie-től a New York-i Guggenheimig. Absztrakt művészeti stílusban alkot, az op-art és az art concret határán mozogva, harsány színű vásznai szinte beleégnek a retinába.

 

Nádler István Pompidou Központ galéria
Kapcsolódó cikkek