Közélet

Bénító harcok a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke a Fővárosi Főügyészséghez fordult, levélben kérte a köztestület teljes körű törvényességi ellenőrzését, miután a jogszerű működést egy kamarán belüli csoport megkérdőjelezte – közölte a BKIK hétfőn.

A közleményben Krisán László, a BKIK elnöke úgy fogalmazott, a BKIK korábbi válságaiért is felelős külső vállalkozói körök összefogtak belső érdekcsoportokkal, és módszeresen akadályozzák a BKIK jogszerű működésének fenntarthatóságát.

Krisán László, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
Forrás: MTI

A BKIK elnöke szerint ez a vállalkozói kör a legutóbbi küldöttgyűlésen megpróbálta megakadályozni a köztestület működéséhez szükséges beszámoló, éves költségvetés elfogadását, akár úgy is, hogy a törvényesen megválasztott elnök személyét megváltoztassák, a kamarát pedig újra saját egyéni érdekeik érvényesítési terepévé tegyék.

A fővárosi kamara elnöke leszögezte, a BKIK működése jelenleg jogszerű, az ügyészségi felügyeleti ellenőrzéstől pedig azt várja, hogy bebizonyosodjon, a kamara a törvények alapján működött és működik továbbra is.

A közlemény szerint Krisán László tájékoztatta az ügyészségi beadványról Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét,

aki teljes támogatásáról biztosította a budapesti kamara elnökét, és arra kérte, tegyen meg minden jogi lépést annak érdekében, hogy az ország gazdasági motorját jelentő Budapesten is magas színvonalú kamarai élet legyen.

 

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Fővárosi Főügyészség BKIK
Kapcsolódó cikkek