BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogyhat a víz Fokvárosban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Katasztrofális helyzetet idézett elő az utóbbi idők aszálya Fokvárosban, ahol tavasztól elzárhatják a vizet.

Katasztrofális méreteket öltött az aszály az utóbbi időben Fokvárosban és környékén, aminek következményeként

a városnak összesen három hónapnyi víztartaléka maradt.

Ennek következtében a városvezetés azt tervezi, hogy április 22-től egyszerűen elzárják a vizet – írja a Quartz Africa.

Forrás: AFP

Ez azt jelentené, hogy Fokváros az első olyan hely lenne a világon, ahol elfogy a víz

– állítja Anthony Turton, a dél-afrikai szabad egyetemek környezetvédelmi vezetőségének professzora. A szakember a New York Timesnak kifejtette, a fokvárosi probléma ugyanakkor nem csak egy közelgő válságot jelez, annak már régen a legmélyén vagyunk.

Ez mindenesetre a helyieket biztosan nem vigasztalja, január elsejétől ugyanis 6-os szintű vízkorlátozás van érvényben Fokvárosban.

A város vezetése ráadásul arra kérte a lakókat, hogy vízhasználatukat igyekezzenek napi 87 literre korlátozni. Ez viszont csak durván egy 4 perces zuhanyzásra elegendő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.