BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állásbörzét tart a Szegedi Tudományegyetem

Több mint hetven regionális és országos cég, hazai és multinacionális vállalkozás, valamint munkaerő-közvetítők részvételével rendeznek állásbörzét csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

Az SZTE Karrier Iroda tanácsadói az érdeklődési körnek és személyiségnek leginkább megfelelő pályairány kijelölésében, gyakorlati hely felkutatásában és az önéletrajz tökéletesítésében segítenek a jelentkezőknek, akik interjúhelyzetben is kipróbálhatják magukat tapasztalt szakembertől kapva értékes útmutatást.

Csütörtökön az állásbörzére az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumába várják az egyetem gyakornoki helyet kereső hallgatóit, leendő diplomásait és minden olyan, már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt, aki kíváncsi arra, hogy jelenleg milyen nyitott pozíciókat kínálnak a munkáltatók. A cégek képviselői személyesen tájékoztatják a látogatókat a kínált pozíciók jellegzetességeiről, az elvárásokról, a jövőben várható gyakornoki- és munkalehetőségekről.

A börzén szerveznek

  • fotózást az önéletrajzokhoz
  • grafológiai tanácsadást
  • illetve újdonság az Élőkönyvtár, melyen izgalmas munkaköröket ismerhetnek meg személyes találkozások révén a látogatók.
  • A kötetlen beszélgetések célja, hogy a jelentkezők átfogó képet kapjanak az adott szakterület sajátosságairól, az előttük álló életpályautakról, a mindennapok feladatairól, kihívásairól és örömeiről. A meghívott vendégek között rádiós műsorvezető, rendezvényszervező, projektmenedzser, kurátor, grafikus, kutató, élsportoló és pszichológus is szerepel.

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.