Közélet

Az UEFA elnöke korainak tartja a videobírót a nyári vb-n

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke aggodalmát fejezte ki, hogy a videobírót már a nyári világbajnokságon alkalmazni fogják.

Vannak félelmeim, mert az oroszországi vb-n olyan játékvezetők is szerepet kapnak, akik még sosem vezettek meccset a videobíró alkalmazásával, de remélem, nem lesz probléma – jelentette ki az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szlovén elnöke a Gazzetta dello Sportnak adott interjúban.

Ceferin azt is kifejtette, hogy a Bajnokok Ligájában is bevezetik majd a videobírót, de szerinte ehhez további tesztelésre van szükség, hogy mindenki értse és átlássa, miként működik a rendszer.

A BL olyan, mint a Ferrari, vagy a Porsche. Nem vezetheted azonnal, előbb gyakorolni kell. Jelenleg túl korai lenne bevezetni a videobírót. Egy napon biztosan a BL-ben is lesz, de nem kapkodunk

– mondta Ceferin, aki azt már korábban közölte, hogy a legrangosabb európai kupasorozatban a következő idényben sem használják majd a rendszert.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke
Forrás: AFP/JOHN THYS

Ezzel szemben a nemzetközi szövetség (FIFA) márciusban – alig két héttel azt követően, hogy a sportág szabályalkotó testülete (IFAB) hozzájárult az alkalmazásához – megszavazta a videobíró használatát az idei vb-n.

Ceferin az elmúlt időszak egyik legnagyobb visszhangot kiváltó játékvezetői döntéséről is beszélt a videobíró vonatkozásában. Szerinte a rendszer nem változtatott volna a Real Madrid-Juventus BL-negyeddöntő visszavágójának hajrájában történteken.

Mi változott volna? Semmi. Egyesek húszszor megnézték az esetet, én pedig vagy ötvenszer. Az emberek fele szerint 11-es volt, a másik fele szerint nem

– mondta Ceferin arról, hogy a Juventus védője, Medhi Benatia a tizenhatoson belül hátulról érkezve felborította a gólhelyzetben lévő Lucas Vázquezt, a rendes játékidő hosszabbításában értékesített büntetővel pedig továbbjutott a királyi gárda.

A videobírót olyan magasan jegyzett bajnokságokban használják már, mint a német, az olasz, vagy a portugál. Az IFAB megállapításai szerint alkalmazásával csökkent a bírói tévedések száma, ugyanakkor számos meccsen okozott problémát és elégedetlenséget, hogy hosszú perceken állt a játék, mert lassan született döntés. A szervezet szintén kritikaként említette, hogy a közönség nincs megfelelően tájékoztatva, mi történik éppen, mit vizsgálnak.

A labdarúgás szabályalkotó testülete egyhangúlag igent mondott a videóbírós technológia használatára, így a játékvezetők munkáját segítő új rendszert akár már a nyári, oroszországi világbajnokságon alkalmazhatják.

 

nyári VB sport oroszországi VB videóbíró UEFA labdarúgás FIFA Aleksander Ceferin
Kapcsolódó cikkek