BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

London és Újbuda miatt várni kell az eredményekre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Amíg valamennyi szavazókör be nem zárt, nem indul el a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán az előzetes eredmények közlése. Jelenleg Londonban és Újbudán a leghosszabb a várakozók sora – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap Budapesten. Várhatóan este tíz órára itt is befejeződik a szavazás.

Az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság tagjait tájékoztatta a választásnapi eseményekről. Mint mondta, Szegeden, Győrben és Pécsen fél 8 körül tudnak zárni. A XIII. kerületben, a VI., VII., VIII. és IX. kerületben „jó a helyzet”, bár itt napközben hosszú sorok voltak. Ugyanakkor – mint mondta –

a XI. kerületben „tragikus” a helyzet, annak ellenére, hogy három teremben szavaztatnak. Itt másfél kilométeres a sor.

Jelezte: Londonban is nagyon hosszú a sor, bár itt tizenkét felé szedték a névjegyzéket. A londoni az egyetlen külképviselet, amely nem tudott bezárni este 7 órakor. Itt 9700-an jelentkeztek szavazásra előzetesen.

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A szavazókörök hivatalosan 19 órakor bezártak, azonban ahol a választópolgárok még sorban állnak, leszavazhatnak. Ameddig valamennyi szavazókör be nem zár, nem indulhat el az NVI eredményközlő rendszere – mondta Pálffy Ilona. Ez azt jelenti, hogy azok a szavazókörök, amelyek 19 órakor be tudtak zárni, elkezdik a szavazatok számlálását, és az eredményt rögzítik is a Nemzeti Választási Rendszerben, az azonban nem jelenik meg a nyilvános valasztas.hu oldalon.

Amikor valamennyi szavazókör bezárt, az NVI „élesíti” a szavazatösszesítő rendszert és az a nyilvánosság számára is megismerhető lesz. Ez azt jelenti, hogy nem „nulláról” indul az eredményközlés, hanem egyből az eredmények viszonylag magas fokú feldolgozottsággal jelennek meg a honlapon.

Magyarország választ

Hivatalosan véget ért az országgyűlési képviselő-választás, azonban aki még sorban áll, leadhatja szavazatát. Voltak olyan külképviseletek, amelyek 90 százalék felett zártak. A választásra jogosultak 68,13 százaléka, 5 365 511 ember járult az urnákhoz 18.30 óráig. Kövesse a választást percről percre a VG.hu-n!

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.