BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégsem szárad ki Fokváros

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Sikerült az idén augusztusról 2019-re kitolni a „zéró nap” lehetséges eljövetelét – közölte kedden a dél-afrikai város vezetése.

„Zéró napként” említik azt a napot, amikor a számítások szerint elfogy az ivóvíz az aszály sújtotta nagyvárosban.

A hatóságok korábban arra számítottak, hogy ez a nap már 2018 áprilisában eljön. A Fokvárost vezető ellenzéki párt azonban márciusban azt közölte, a vízzel való takarékoskodásnak köszönhetően ez 2018-ban talán nem fog bekövetkezni.

A vízzel való takarékoskodásnak köszönhetően 2018-ban talán nem fogy el a víz Fokvárosban
Forrás: AFP

Annak érdekében, hogy minél később jöjjön el a „zéró nap”, a hatóságok arra kérték a Fokvárosban élőket, hogy naponta legfeljebb 50 liter vizet használjanak fejenként. Az intézkedés továbbra is hatályban marad.

Fokvárosban általában a déli féltekén május környékén beköszöntő tél során szokott esni az eső. A dél-afrikai meteorológiai szolgálat szerint az elkövetkezendő három hónapban az átlagosnál nagyobb mennyiségű csapadék várható.

Eközben nőtt a vízszint több gátnál is az ország különböző részein a hatóságok beszámolója szerint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.