Közélet

Megválasztották a CIA első női igazgatóját

Az újonnan megválasztott CIA igazgatót sokan bírálták azért, mert részt vett a terrorizmussal gyanúsítottak kínzásában.

Hat demokrata párti szenátor a republikánus politikusokkal együtt szavazott Donald Trump elnök jelöltje mellett, így Gina Haspel lesz az Egyesült Államok történetében a CIA első női igazgatója.

A több mint három évtizede a hírszerzésnél dolgozó, 61 éves Haspelt jelölése óta sok bírálat érte, mert részt vett a terrorizmussal gyanúsítottak George W. Bush elnök által bevezetett,

megerősített módszerekkel folytatott kihallgatásokban,

és Thaiföldön ő irányította az egyik titkos amerikai börtönt, ahol kínzásokkal próbálták vallomásra bírni a terrorizmussal gyanúsítottakat.

Gina Haspel a CIA történetének első női igazgatója
Forrás: AFP/Mandel Ngan

A személyét és munkásságát érintő bírálatok és viták láttán Haspel még a szenátusi bizottsági meghallgatása előtt felajánlotta, hogy visszalép, de ezt Donald Trump elnök nem fogadta el. Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának elnöke a meghallgatás kezdetén közleményben hangsúlyozta, hogy Haspelnél

alkalmasabb jelöltet az elnök nem is választhatott volna a CIA irányítására, és az ügynökség történetében ő a legfelkészültebb jelölt.

A hírszerzési bizottsági meghallgatáson – amely megelőzte a szenátus egészének csütörtöki voksolását – kedden már tudni lehetett, hogy Haspelt megszavazzák, ugyanis két befolyásos demokrata párti szenátor, a virginiai Mark Warner és az észak-dakotai Heidi Heitkamp már akkor jelezte, hogy egyetért az eddig a CIA igazgató-helyetteseként tevékenykedő Haspel jelölésével.

Ellentmondhat majd Trumpnak?

Mark Warner szenátor azért is támogatja Haspelt, mert szerinte „képes lenne ellentmondani az elnöknek, ha törvényellenes vagy erkölcstelen dolgot rendelne el, például a kihallgatásokon kínzási módszerek alkalmazását”. Haspel egy nyilvánosságra került levélben értesítette Warner szenátort, hogy a vitatott kihallgatási módszereket „a CIA-nak nem kellett volna alkalmaznia”, és CIA-igazgatóként a jövőben visszautasítana az „erkölcsi érzékével és etikai értékrendjével” ellentétes módszereket.

Szerda este Donald Trump Twitter-üzenetben írta meg, hogy szerinte a jelöltje „hihetetlenül felkészült”, és a szenátusnak azonnal meg kellene szavaznia.

Gina Haspel is one step closer to leading our brave men and women at the CIA. She is exceptionally qualified and the Senate should confirm her immediately. We need her to keep our great country safe! #ConfirmGina

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2018. május 16.

Gina Haspel a külügyminiszterré kinevezett Mike Pompeót követi a virginiai Langleyben lévő hírszerző ügynökség élén. Az új CIA igazgató – akinek kinevezését most még Donald Trumpnak alá kell írnia – a meghallgatáson a többi között azt mondta: a CIA szerteágazó tevékenysége a „kisujjában van”, hiszen dolgozott Afrikában, Európában és Ázsiában is.

Donald Trump CIA Gina Haspel
Kapcsolódó cikkek