Közélet

Shane Tusup havi egymillióval lesz szegényebb

Nincs válogatott úszója, így hivatalosan is kikerült a kiemelt edzőprogramból Shane Tusup, ezzel pedig nem jár neki a kiemelt trénereknek járó állami egymillió.

A Magyar Edzők Társaságát szerdán értesítette az úszószövetség arról, hogy Shane Tusup és Hosszú Katinka szakmai útjai május 24-én hivatalosan is elváltak. A szervezet sportigazgatója az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, a kiemelt edzőprogramban Tusup helyét átveheti egy másik szakember, akinek szintén járhat kiemelt állami fizetés, viszont erre vonatkozóan a Magyar Úszó Szövetség tehet majd javaslatot.

„A döntést a sportért felelős államtitkár fogja meghozni, a Magyar Úszó Szövetség javaslatát véleményezni fogja a Magyar Edzők Társasága és a MOB, és a javaslatok alapján születik majd meg a döntés”

– közölte Csabai Edvin .

Shane Tusup
Fotó: AFP

Arról eddig csak találgatások vannak, hogy ki lesz Hosszú új edzője. Sós Csaba úszókapitány erről azt mondta korábban, bárki is legyen az utód, a szövetségi kapitány szerint nehéz örökséget vesz majd át az amerikai trénertől.

„Ha most én átveszem, kimegyünk az Eb-re és nyerünk négyet, rögtön azzal jön mindenki, hogy Shane-nel hatot nyert. Nem tudnám megmagyarázni, hogy ha a Shane-nel marad, akkor most csak kettőt nyert volna, és az én zsenialitásom miatt lett négy arany. Aki ilyen mennyiségben szállította a sikereket, ilyen egyedi pályafutást csinál, azzal kockázat van”

– mondta Sós.

 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek