Közélet

Nem állnak le az oktatási reformok

„Csökkentjük a tanulók, a pedagógusok terheit, megvalósul az intézmények nagyobb szabadsága, és szeretném, ha részesei lennének annak a párbeszédnek, amellyel jobb, versenyképesebb oktatást tudunk biztosítani” – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Bódis József oktatási államtitkár, aki arra is kitért, hogy a kormány ebben a ciklusban is folytatja a megkezdett reformokat az oktatás átalakítása terén.

Bódis József szavai szerint elengedhetetlen a párbeszéd az oktatás minden szereplőjével a változásokról, amelyek ebben a ciklusban következnek. Az oktatási államtitkár a Magyar Idők pénteki számában megjelent interjúban úgy fogalmazott:

nem az a sikeres diák, aki sokat tanul, hanem az, aki hatékonyan, a tananyagot pedig elsősorban nem csökkenteni, hanem súlyozni kell, rugalmasan alkalmazhatóvá tenni az adott korcsoport, iskola, osztály és tanulócsoport igényeihez, adottságaihoz.

Bódis József oktatási államtitkár
Fotó: Szigetváry Zsolt

Mindezek megvalósításához változatos módszerekre van szükség, a mai diákok információfeldolgozási szokásaihoz, kommunikációs igényeihez alkalmazkodó módszertanra, amely a tapasztalati, az élményközpontú, a kooperáción alapuló tanulás, a problémamegoldó gondolkodás fejlesztésében, a tananyag és a valóság közötti szakadék csökkentésében jelöli ki a helyes irányt.

A nyelvoktatás kapcsán Bódis József hangsúlyozta: fő céljuk, hogy az általános és középiskolában zajló nyelvi képzés a módszertani megújulás révén lehetővé tegye a gyakorlati életben és a munkaerőpiacon jól használható, magabiztos idegennyelv-tudás megszerzését.

A nemzeti öntudat fejlesztéséről és a hazafias nevelésről szólva az államtitkár kijelentette: ezek során a tanulók olyan ismereteket sajátítanak el, amelyek a magyarság iránti érzelmeiket alapozzák meg, és amelyek személyiségfejlesztő tudást is jelentenek.

Az államtitkár a fiatalkorúak drogfogyasztása kapcsán elmondta, hogy az iskoláknak nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a teljes körű egészségfejlesztésre, amely akkor éri el a célját, ha nem egy problémára fókuszál, hanem egy teljes programmal kelti fel az igényt a gyermekekben, fiatalokban az egészséges életmód iránt.

Arra a kérdésre, hogy a várakozásoknak megfelelő-e az új fenntartói rendszer, terveznek-e változást a Klebelsberg Központ működésében, Bódis József úgy válaszolt: az új rendszer jelenleg stabil, működőképes, kellő mértékben finanszírozott és adósságoktól mentes.

A felsőoktatásról szólva kiemelte: a gazdaság invenciózus megújulására reagálnia kell a felsőoktatásnak is. A megfelelő alapképzések után szükség lenne a rövid idejű, de a piac kihívásaira, megújulására reagáló képzésekre is.

Magyar Idők oktatás diákok tananyag pedagógusok reformok
Kapcsolódó cikkek