Közélet

Új szintre lépett a britek elleni kötelezettségszegési eljárás

Újabb szakaszba léptette hétfőn az Európai Bizottság az egyes kínai termékek importja után tömegesen elmaradt vámbevételek miatt az Egyesült Királyság ellen márciusban megindított kötelezettségszegési eljárást.

A brüsszeli testület közölte, hogy úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött a londoni kormánynak, amely a második szakaszát jelenti az unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében kezdeményezett jogsértési eljárásnak.

Az eljárást az Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) tavalyi jelentése nyomán indították meg,

amely szerint az Egyesült Királyságban bizonyos importőrök fiktív és hamis számlákkal, illetve valótlan vámnyilatkozatokkal kerülik meg jelentős összegek megfizetését kínai termékek – főleg textiláruk és cipők – behozatalakor.

Újabb szakaszba léptette hétfőn az Európai Bizottság az Egyesült Királyság ellen megindított kötelezettségszegési eljárást
Fotó: AFP

A bizottság további vizsgálatai később megerősítették, hogy a brit hatóságok a felszólítások ellenére sem léptek fel megfelelő módon

a 2011 és 2017 közötti időszakban rendkívüli léptékben elkövetett alulértékeléses csalás ellen.

Mint írták, a szakértők számításai szerint a csalás mintegy 2,7 milliárd eurós veszteséget okozott az EU költségvetésének 2011 novembere és 2017 októbere között. Ráadásul az Egyesült Királyság megsértette az áfára vonatkozó uniós szabályokat is, amivel további potenciális veszteségeket okozott a közösségi büdzsének.

Az Európai Bizottság kiemelte, minden tagállam, így az Egyesült Királyság is felelős az uniós jogszabályok megsértésének pénzügyi következményeiért.

A szigetországnak két hónapja van a helyzet rendezésére, különben az Európai Bíróságon folytatódhat az ügy.

Európai Bizottság kötelezettségszegés Egyesült Királyság
Kapcsolódó cikkek