BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merkel nem indul az elnöki tisztségért, de kancellár maradna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Merkel megerősítette, hogy nem indul újra a Kereszténydemokrata Unió elnöki tisztségéért, amelyet 2000 óta tölt be, a kormányfői tisztségről azonban nem mond le.

Angela Merkel német kancellár nem indul el ismét a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért a párt decemberi kongresszusán, ezt pártja elnökségi ülésén jelentette be hétfőn Berlinben.

Fotó: Denis Charlet / AFP

A döntés közvetlen előzménye a Hessen tartományban vasárnap rendezett törvényhozási (Landtag-) választás, amelyen a CDU ugyan az első helyen végzett és folytathatja a kormányzást eddigi koalíciós partnerével, a Zöldekkel, de 1966 óta a leggyengébb eredményt, 27 százalékot ért el.

Angela Merkel kancellár akar maradni akkor is, ha nem ő lesz a CDU elnöke

Hírügynökségi értesülés szerint Angela Merkel kormányfő akar maradni akkor is, ha nem ő lesz a CDU elnöke. A dpa német hírügynökség pártforrásokra hivatkozó jelentése szerint a kancellár pártja hétfői elnökségi ülésén tette egyértelművé ebbéli szándékát.

A 64 éves Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t. Eddig rendre azt hangoztatta, hogy a pártelnöki és a kancellári tisztség elválaszthatatlan egymástól, a két pozíciót ugyanannak a személynek kell betöltenie.

A dpa szerint az utódlásról a CDU december elejei hamburgi kongresszusán dönthetnek.

A pártelnöki tisztségre pályázni akar a CDU és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) egykori közös frakcióvezetője, Friedrich Merz – értesült a dpa a politikus környezetéből. A Reuters hírügynökség Annegret Kramp-Karrenbauert, a CDU főtitkárát említette favoritként Merkel utódaként a párt élén.

Gyors kormányalakításra törekszik a német CDU

Manfred Pentz, a CDU hesseni főtitkára az vasárnap tartott tartományi törvényhozási választások után Wiesbadenben kijelentette, hogy a CDU, amely ugyan jelentősen veszített korábbi támogatottságából, de 27 százalékkal így is az élen végzett, már az elkövetkező napokban meg akarja kezdeni a tárgyalások irányvonalának kidolgozását. Céljuk az, hogy az év végéig lezárják a kormányalakítási tárgyalásokat.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.