BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Összesen 1998 kilogramm kokaint foglaltak le, a feketepiaci értéke 49,9 millió dollár (több mint 14 milliárd forint).

Csaknem két tonna kokaint foglalt le a salvadori haditengerészet, ez az ország történetének legnagyobb kábítószerfogása a tengeren – tudatta a salvadori ügyészség pénteken.

A forrás szerint

az 1998 kilogramm kokain feketepiaci értéke 49,9 millió dollár (több mint 14 milliárd forint). A kábítószer egy félig merülő hajóval érkezett több mint 833 kilométerrel távolabbról a Csendes-óceánon.

Az ügyben három kolumbiai állampolgárt vettek őrizetbe, akiket még a nap folyamán bíróság elé állítanak.

A salvadori hatóságok idén eddig több mint 75 millió dollár (mintegy 21,2 milliárd forint) értékű kábítószert foglaltak le, és 2569 embert vettek őrizetbe drogkereskedelemért.

Fotó: AFP

Tavaly összesen 7,9 tonna drogot koboztak el a salvadori hatóságok, értékét több mint 183 millió dollárra (csaknem 52 milliárd forintra) becsülték, míg 2016-ban több mint 10 tonna kábítószert foglaltak le.

A kiemelt kokain-felvevőpiacnak számító Egyesült Államok tudomása szerint 2015 első felében a területén terített drogok 90 százaléka Közép-Amerikán keresztül érkezett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.