Közélet

Valaki sosem adja fel

Nemzeti Felhívás a Köztársaságért (La Crida Nacional per la República) néven új politikai szervezetet hozott létre Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, amely szombaton tartotta alapító konvencióját a katalóniai Manresában.

Az új formáció szándéka, hogy egyesítse a különböző katalán szeparatista politikai erőket, fennállása pedig addig tartana, amíg megvalósul tagjainak célja: a Spanyolországtól független katalán köztársaság.

Ezzel összhangban az alapító konvención elhangzott: a Crida – bár egyelőre nem párt -, engedi tagjainak, hogy más pártban is tagok legyenek.

Az új függetlenségi szervezet jövő január 19-én tartja alakuló kongresszusát, amelyen megválasztja vezetőit. Alapító elnöke Carles Puigdemont lesz, aki Brüsszelből irányít majd.

Carles Puigdemont, volt katalán elnök
Fotó: AFP

A Crida szombati konvencióján mintegy hatezren vettek részt, köztük Quim Torra katalán elnök, aki szintén alapítója a formációnak, valamint az autonóm kormány több tagja is.

A támogatóíveket mintegy 51 ezren írták alá, és több mint 9 ezren anyagilag is támogatták a megalakulást.

Az alapító konvenció időpontja szimbolikus, mivel tavaly ezen a napon fogadott el nyilatkozatot a barcelonai autonóm parlament Katalónia függetlenségéről, amelyre válaszul a spanyol parlament felsőháza, a szenátus az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva jóváhagyta, hogy a spanyol kormány feloszlassa a katalán parlamentet, előrehozott helyi parlamenti választásokat írjon ki, és ideiglenesen átvegye az irányítást Katalónia felett.

Puigdemont szándékát a szeparatista erők egységesítésére az indokolja, hogy a különböző függetlenségi pártok az utóbbi időben eltávolodtak egymástól.

Eltérően gondolkodnak például arról, hogy milyen stratégia szerint kellene továbbhaladniuk. Véleménykülönbségeik pedig odáig vezettek, hogy mára elveszítették többségüket a barcelonai autonóm parlamentben.

szervezet elnök Katalónia Carles Puigdemont
Kapcsolódó cikkek