BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Célt értek a francia tüntetések

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Országos szintű egyeztetések keretében fogják megvitatni Franciaországban a kormány ellen tüntető sárgamellényesek követeléseit, egyebek mellett az egyik legfontosabbat, az állampolgári kezdeményezésű népszavazás bevezetéséről szólót – idézte a Les Echos című francia internetes hírportál Édouard Philippe miniszterelnök szavait hétfőn.

Édouard Philippe kormányfő kiemelte, hogy jó témaötletnek tartja a múlt héten bejelentett egyeztetésekre a tüntetők egyik legfontosabb követelését, az állampolgárok népszavazási kezdeményezéséről szólót, amely a politikai képviselet megreformálását jelentené.

A népszavazás a demokrácia fontos része

– jelentette ki, hozzátette azonban, hogy „nem mindenről, nem minden esetben” szükséges referendumot kiírni. Az állampolgári kezdeményezésű népszavazás bizonyos számú aláíró esetén lehetővé tenné a referendum kiírását akár a törvényhozók támogatása nélkül is. Philippe beismerte továbbá, hogy a kormány hibát követett el, amiért nem figyelt eléggé az állampolgárok követeléseire. Hozzátette,

meggyőződése, hogy az emberek változást akarnak, és reményei szerint a jövőben nagyobb összefogással folytathatják a reformokat.

Hangot adott annak a véleményének is, hogy a múlt szombati újabb megmozdulásoknak az elmúlt hetek tüntetéseihez képest kisebb mérete összefüggésben van Emmanuel Macron államfő december 10-i bejelentésével, amelyben egyebek mellett egyeztetéseket ígért.

A dráguló üzemanyagárak ellen tiltakozó sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők a Diadalív előtt a párizsi Champs-Elysées sugárúton
Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

Az elnöki szóvivő a nap folyamán bejelentette, hogy Macron kedden tart megbeszélést minisztereivel és gazdasági szakértőkkel az országos szintű egyeztetések megszervezésével kapcsolatban. A találkozó miatt Macron nem utazik el Biarritzba sem, ahol útjára indítják a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G7 csoport soros francia elnökségét; az államfőt itt Jean-Yves Le Drian külügyminiszter képviseli majd.

A francia elnökség alatt – jövő augusztusban – a délnyugat-franciaországi tengerparti városban tartják a G7 csúcstalálkozóját.

Macron december 10-i televíziós beszédében jogosnak nevezte a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét, a vele járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, és jelezte: tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban.

A köztársasági elnök „gazdasági és szociális rendkívüli állapotot” hirdetett ki, és elmondta:

az a célja, hogy Franciaországban ezentúl mindenki méltó módon élhessen meg a munkájából.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.