Pert vesztettek Strasbourgban a nyugdíjba küldött bírók
Az Emberi jogok Európai Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében úgy döntött, hogy a bírók 2011-es kényszernyugdíjazásakor elszenvedett sérelmeket a 2013-as szabályozás megfelelően orvosolta – írta meg elsőként az Index.
A pert indító bírák arra hivatkoztak, hogy az a mód, ahogyan a magyar kormány leszállította a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt, sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tisztességes eljárásról, a diszkrimináció tilalmáról és a magántulajdon védelméről szóló rendelkezéseit. Nem volt ugyanis módjuk bírói jogorvoslatra, diszkrimináció érte őket az életkoruk alapján, továbbá jövedelemtől estek el.

A bíróság tisztázta azt is, nem azt vizsgálja, hogy a beadványban szereplő cikkek sérültek-e, egy korábbi precedens nyomán elemezte azt, hogy sérült-e a kérelmezők joga a háborítatlan magánélethez. Strasbourgban most azt mondták ki hogy nem.
Az ítéletben kitértek a többi passzusra is:
megállapították, a kényszernyugdíjazás 2013-ban bevezetett szabályrendszere nem sérti a fent említett egyezményt.
Ismert,a parlament 2011-ben 62 évre szállította le a bírók kötelező nyugdíjkorhatárát. Az intézkedést azzal indokolták, rájuk is az általános nyugdíjkorhatár kell, hogy vonatkozzon.


