BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor a Pompeóval folytatott tárgyalásról beszélt

Magyarország célja, hogy a világ jelentős gazdasági hatalmai érdekeltek legyenek hazánk gazdasági sikerében – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Figyelő csütörtöki számában megjelent, főként külpolitikai kérdéseket érintő interjúban, amelyet Mike Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti látogatása után készített a lap a kormányfővel.

Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy miért állt érdekében épp most Magyarországra látogatni Mike Pompeónak, amikor hét és fél éve nem járt hazánkban amerikai külügyminiszter, Orbán Viktor úgy válaszolt: „mert szövetségesei vagyunk egymásnak”.

A miniszterelnök szerint míg az Obama-adminisztráció gondolkodásában Közép-Európa jelentősen leértékelődött, az új amerikai elnök, Donald Trump érkezésével a térség újra fontossá vált az Egyesült Államok számára.

A miniszterelnök arra figyelmeztetett:

ha a NATO keretein túli együttműködés lehetőségeit keressük, akkor mindig észben kell tartani, hogy az amerikai külpolitikában Közép-Európára nézve nincs tartós politikai elem.

Mike Pompeóval a miniszterelnök politikai megbeszélést folytatott, szakpolitikai kérdésekről egyeztettek. Megállapodtak az Egyesült Államokkal arról a szerződésről, amelynek elődje a 90-es években köttetett, és azt rendezi, hogy a Magyarországon tartózkodó amerikai katonák hogyan mozoghatnak az országon belül, illetve az országból kifelé.

Úgy oldottuk meg a katonailag fontos technikai kérdéseket, hogy a magyar szuverenitás érintetlen marad

– jelentette ki Orbán, jelezve, hogy a megállapodás ratifikálásához nincsen szükség az alaptörvény módosítására. Felidézte: személyes élményei vannak arról, hogy milyen jelentősége van egy ilyen szerződésnek, ugyanis 1999-ben a szuverenitási jog alapján hárította el Magyarország az amerikaiaknak azt a kérdését, hogy nyisson meg egy frontot a déli határnál Szerbia felé, ezzel segítve a NATO Szerbiával szembeni szárazföldi akcióit.

Magyarországnak szuverénnek kell lennie és maradnia a saját területéről kiinduló bármilyen katonai akció esetén

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök
Fotó: MTI/Soós Lajos

Az Egyesült Államokkal kötött másik, a közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerről szóló megállapodást Orbán Viktor azzal indokolta: minden országnak szüksége van arra, hogy területének stratégiai pontjait megvédje, és a levegőből fenyegető katonai veszélyeket képes legyen elhárítani. Magyarországnak ez a képessége elavult – mondta a kormányfő. Jelezte, még nem tartunk ott, hogy konkrét fegyvervásárlásról beszéljünk, egyelőre arról volt szó, hogy Magyarországnak szüksége van egy ilyen közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerre.

Hangsúlyozta: ennek a fegyverzetelemnek a beszerzése illeszkedik a többéves hadászatfejlesztési folyamatba, amelynek a végén Magyarországnak jelentős katonai ütőereje lesz, és bármilyen irányból érkező támadást saját erőből is ki tud védeni.

Azok közé tartozom, akik fontosnak tartják a NATO-t, de nem gondolom, hogy Magyarország biztonságát a NATO-ra lehetne alapozni, képesnek kell lennünk a támadások saját erőből való elhárítására is

– fogalmazott. Arról, hogy ehhez mit szól majd Oroszország, a miniszterelnök azt mondta: az orosz-magyar viszony fontos, de Magyarország katonai biztonsága az első. A jó oroszpolitika két pillérének a saját biztonságát amerikai segítség nélkül garantálni képes Európát, és az Oroszországgal való élénk gazdasági kapcsolatot jelölte meg.

A kormányfő az energiabiztonságról szólva beszélt az orosz-német gázvezeték fontosságáról, és a fekete-tengeri vezeték építéséről is, a horvát LNG terminál ügyét pedig – amelybe amerikai cseppfolyós gázt táraznának be – úgy kommentálta: „magyarok vagyunk, nem balekok”. Mint mondta, szívesen együttműködnek, de nem fognak senkitől semmilyen érv vagy nyomás hatására jóval a piaci ár felett vásárolni energiát. A miniszterelnök szerint ezért jó hír, hogy az Olaszországból Szlovénián át Magyarországra érkező gázvezetéket sikerült felvetetni a fontos EU-s projektek listájára.

Meg fogjuk építeni azt is, így hozzáférünk majd az olasz LNG-terminálhoz

– tette hozzá. Kijelentette: az ellátásbiztonság és a rezsicsökkentés stabil pontja a magyar energiapolitikának, és ezen nem fognak változtatni.

A Kína felé történő nyitásról szóló kérdésre válaszolva Orbán Viktor komolytalannak nevezte azokat a külpolitikai elemzéseket, amelyek szerint az amerikai külügyminiszter szemében bármilyen súlya is lenne a magyar-kínai kapcsolatnak, hiszen az EU-Kína kereskedelemnek Magyarország az 1,2 százalékát adja.

Magyarország célja, hogy a világ jelentős gazdasági hatalmai érdekeltek legyenek hazánk gazdasági sikerében, és mi ezért Kínából is várjuk befektetőket

– jelentette ki a kormányfő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.