Közélet

Bosszút forral az új-zélandi lövöldözés miatt az iszlám állam

Bosszút fogadott az Iszlám Állam elnevezésű szélsőséges szervezet az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen elkövetett, 50 halálos áldozattal járó pénteki tömeggyilkosságért.

A két új-zélandi mecsetben elkövetett gyilkosság képei fel fogják rázni az alvó dzsihadistákat és bosszúállásra fogják sarkallni a kalifátus híveit

– hangoztatta a terrorcsoport egy szóvivője egy a Nashir News elnevezésű médiaplatformra feltett 44 perces hangfelvételen.

Az imádkozó muszlimok ellen elkövetett christchurchi mészárlás tettese, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant szélsőséges, „a fehér felsőbbrendűség” jegyében íródott kiáltványt tett közzé néhány perccel vérengzése előtt, majd a fejére erősített kamerával rögzítette a merényletet, s a videofelvétel órákon át elérhető volt a közösségi médiumok felületén.

Fotó: AFP

A dzsihadisták Abi al-Hasszán al-Muhadzsír néven feltüntetett szóvivője a hétfőn közzétett hangfelvételen „hamisnak és alaptalannak” nevezte az Egyesült Államoknak azt a bejelentését is, amely szerint Szíriában győzelmet arattak az Iszlám Állam harcosai felett, és bosszúval fenyegetőzött azokért is, akiket a csoport utolsó kelet-szíriai zárvány területén, Baghúzban ostrom alá vett, majd evakuált az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF).

Az SDF közlései szerint

csak az utóbbi hetekben több mint 30 ezer ember hagyta el az Iszlám Állam utolsó szíriai területét.

Beszámolók szerint a Baghúzból távozók jelentős részben külföldi harcosok voltak, akik a már elkerülhetetlenné vált halál helyett a fegyverletételt választották.

iszlám állam Christchurch Új-Zéland terror
Kapcsolódó cikkek