Közélet

Duplázhat az idén a lóversenyfogadás

Az elmúlt évek számottevő informatikai beruházásai és marketingköltései után két állami cég együttműködésével megkezdődött az önfinanszírozó lóversenyszervezés felépítése.

Az árbevételt tekintve az idén duplázhat Magyarországon a lóversenyfogadás, a működtető cég már ez évben legalább nullszaldós lehet, s talán némi nyereséget is termelhet – mondta a Világgazdaságnak Pécsi István, a Magyar Lóversenyfogadást–szervező Kft. ügyvezető igazgatója.

A társaság 2017-ben elért 2,2 milliárd forintos árbevétele 700 millió forintot meghaladó veszteséggel párosult, tavaly pedig ismét túllépte az értékesítés a kétmilliárdot, de az adózás előtti eredmény is több százmilliós mínuszt hozott.

Pécsi István az ambiciózus idei terveket a Szerencsejáték Zrt.-vel való együttműködésre alapozza, úgy látja, az elmúlt évek jelentős informatikai beruházásai és marketingcélú költései után végre megkezdődhet az önfinanszírozó lóversenyszervezés felépítése.

Fotó: Beliczay László

Az ügyvezető szerint az idei forgalom legalább háromnegyedét már a Szerencsejáték Zrt. országos hálózatában több mint 1600 településen és 4500 ponton elérhető Kincsem+ Tuti adhatja, a következő években pedig újabb hasonló játékok is megjelenhetnek a lottótársaság kínálatában. A Szerencsejáték Zrt.-vel hosszú távú, legalább öt-tíz éves szakmai, partneri kapcsolatot terveznek:

beszállítóként jelentkeznek a termékekkel, amelyeket a nagyobb játékszervező értékesít, ez a nemzeti érdekek mellett kölcsönös gazdasági előnyöket hozhat.

Az internetalapú terminálokra már 2013-ban átállt a korábban kábeles rendszert fenntartó lóversenyfogadást szervező cég, így a hazai galopp- és ügetőversenyek mellett az utóbbi években számtalan nemzetközi futamra is lehetett már fogadni.

A teljes cikk a szerdai Világgazdaságban olvasható

Szerencsejáték Zrt. lóverseny fejlesztés
Kapcsolódó cikkek