BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az elektromos cigarettát szívók sem nyugodhatnak meg

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Károsíthatják a szívet az e-cigaretták – derítették ki a Stanford Egyetem szív- és érrendszeri intézetének kutatói.

A dohányzás nemcsak tüdőrákot okoz, hanem a szívrohamok egyik fő oka is. Arról még keveset tudni, hogy milyen kockázatokkal járhat az e-cigaretta a szív- és érrendszerre. A belélegzett gőzben lévő vegyi anyagok kockázatot jelenthetnek, amelynek felmérését fontosnak tartják a szakemberek azért is, mert egyre több tinédzser szokik rá az elektromos cigarettára.

Az Amerikai Kardiológusok Társaságának folyóiratában bemutatott tanulmányukban a stanfordi kutatók laboratóriumi Petri-csészében az egészséges emberi erek falán lévő sejteket növesztettek, amelyeket kitettek hat különféle e-cigaretta-ízesítésnek, vizsgálva, hogy a nikotin mellett az ízesítőknek van-e bármilyen hatása.

A sejteket megfürösztötték olyan vérben, amit az emberektől e-cigaretta elszívása után vettek, így jutnak el a gőzben lévő vegyi anyagok a szív- és érrendszerbe. Majd összehasonlították a sejtek kitettségét a nem dohányzóktól vett vérével és a hagyományos cigarettát szívók vérével.

A gőz és néhány ízesítés még nikotin jelenléte nélkül is rendellenessé változtatta az erek működését, ami növelheti a szívbetegségek kockázatát

– írták a kutatók tanulmányukban.

Fotó: Yuan Shuiling / Imaginechina

A fahéj és a menta bizonyult a legmérgezőbbnek, de általában a sejtek mutattak károsodást és gyulladást, kevésbé voltak képesek új ér formálására vagy sebek begyógyítására.

Az ilyen kisebb laboratóriumi vizsgálatok nem tudják igazolni, hogy károsítja-e az egészséget az e-cigaretta, további kutatásokra van szükség

– mondta Jane Freedman, a Massachusettsi Egyetem kutatója, aki nem vett rész a tanulmányban.

A stanfordi kutatócsoport folytatja is a vizsgálatokat. A kutatók úgynevezett iPS-sejtekkel, vagyis indukált pluripotens őssejtek dolgoznak, melyek képesek más típusú sejtekké alakulni. Következő kísérletükben a szív- és az agy sejtjeit fogják vizsgálni.

Az amerikai közegészségügyi szakembereket aggasztja, hogy robbanásszerűen megnőtt az e-cigarettát szívó fiatalok száma.

Joseph Wu, a stanfordi intézet igazgatója szerint nem csak a fiatalok miatt végzik kutatásaikat. Wut aggasztja a szívbetegek sorsa, aki azt gondolhatják, hogy a dohányról az e-cigarettára való áttérés elég védettséget nyújt, a kutatással kapcsolatban pedig hozzátette: ez egy figyelmeztetés, hogy az emberek ne legyenek nyugodtak és ne gondolják, hogy az e-cigaretta teljesen biztonságos.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.