Közélet

Az USA felfegyverezi a lengyeleket

Az Egyesült Államok MQ-9 felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló századot telepít Lengyelországba – derül ki a Fehér Ház által kiadott nyilatkozatból, amelyet Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök írt alá szerdán Washingtonban.

A washingtoni tárgyalásokon a két ország államfője a kétoldalú katonai együttműködésről írt alá nyilatkozatot, de tartalmát részletesen nem ismertették. Donald Trump a megbeszélés után sajtótájékoztatón csupán azt jelentette be, hogy az Egyesült Államok rövidesen

további ezer katonát küld Lengyelországba, és az újabb amerikai katonák állomásoztatásának infrastruktúráját és teljes költségét maradéktalanul Varsó állja.

A Fehér Ház által órákkal a megbeszélések után közzétett nyilatkozatban azonban az is szerepel, hogy az Egyesült Államok MQ-9 felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló századot telepít Lengyelországba, és az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítésének költségeit ugyancsak Varsó állja.

Az Egyesült Államoknak szándékában áll megosztani a repülőszázad felderítése során szerzett információkat, amennyiben ezt szükségesnek találja a védelmi feladataink végrehajtása céljából

– áll a közös nyilatkozatban, amelyben a többi között amerikai hadosztály-parancsnokság, több kiképzőközpont, katonai repülőtér és az amerikai csapatok állomásoztatásához szükséges infrastruktúra kiépítéséről is szó van.

Fotó: MTI/EPA/Zurab Kurtsikidze

Az MQ-9 Reaper korszerű, pilóta nélküli felderítő és csapásmérő drón. Turbópropelleres motorja tízszer erősebb a „kistestvérének” tekintett MQ-1 Predatorénál.

Teljes terheléssel a felszálló tömege megközelíti az 5 tonnát, 11 méter hosszú, szárnyának fesztávolsága pedig 20 méter. Sebessége megközelíti az óránkénti 500 kilométert.

A sajtótájékoztatón Trump azt is bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilencven napon belül teljes vízummentességet biztosít a lengyel állampolgároknak.

Lengyelország Amerika fegyver katonák
Kapcsolódó cikkek