BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beckenbauer a Bayernhez csábítaná Kloppot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Franz Beckenbauer szuperlatívuszokban beszélt az FC Liverpool trénereként szombaton este Bajnokok Ligája-győzelmet ünneplő Jürgen Kloppról, és azt mondta, egy napon szívesen látná őt a Bayern München labdarúgócsapatának kispadján is.

„Odaillene. Szerintem ő a világ egyik legjobb trénere” – fogalmazott a Bildnek nyilatkozva a játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok, 73 éves német szakember. Hozzátette: Klopp honosította meg Németországban az „új futballt”, amely gyors letámadásra épül, gyors játékosokkal, akik képesek kontroll alatt tartani az ellenfelet.

Ez váltotta fel a passzolgatós játékot. Dortmundban kezdte, és Liverpoolban tökéletesítette

– fogalmazott Beckenbauer, aki már márciusban, a Bayern München BL-búcsúja után hangot adott annak a kívánságának, hogy Klopp legyen a bajorok vezetőedzője.

Jürgen Klopp (középen sapkában)
Fotó: AFP

A tréner akkor úgy reagált, hogy nagyon megtisztelő számára ez, de úgy érzi, a Liverpool nagyon passzol hozzá és egy ideig még ott akar maradni.

Az 51 éves Klopp 2015 ősze óta irányítja a Vörösöket, előtte a Bundesligában a Borussia Dortmund és a Mainz trénere volt. Sajtóértesülések szerint a Liverpool vezetői a BL-győzelem után bejelentették, hogy szeretnék meghosszabbítani a mester 2022-ig szóló szerződését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.