Közélet

Egyre több légitársaság kerüli el az iráni légteret

Több európai légitársaság is úgy döntött pénteken, hogy követi az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) rendelkezését, és elkerüli a Hormuzi-szoros és az Ománi-öböl feletti légteret az Egyesült Államok és Irán kiéleződő konfliktusa miatt.

Az FAA csütörtök este sürgősségi rendelkezéssel megtiltotta országa légitársaságainak, hogy az iráni légtér és az iráni vizek egy része felett repüljenek.

A német Lufthansa, a holland KLM, az ausztriai Austrian Airlines, az ausztrál Quantas és a maláj Malaysia Air légitársaságok jelentették be, hogy elővigyázatosságból időlegesen elkerülik az érintett légteret.

Az Austrian Airlines közölte azt is, hogy a döntés részükről jórészt formális jelentőségű, hiszen a légitársaság egyetlen járatát sem érinti, így a Teheránba indulókat és onnan érkezőket sem.

Fotó: AFP

Az iráni légvédelem csütörtökön lelőtt egy amerikai drónt. Az incidenssel kapcsolatban az Egyesült Államok közel-keleti katonai műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) azt közölte, hogy a drónt a Hormuzi-szoros fölött, nemzetközi légtérben lőtte le egy iráni föld-levegő rakéta. Teherán ezzel szemben többször leszögezte: a drón iráni légtérbe hatolt be, és a dél-iráni Hormuzgán tartomány fölött lőtték le.

USA légitársaság Irán légtér
Kapcsolódó cikkek