A politikust bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják – közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Czeglédy Csaba, a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért – a választási eredmény jogerőssé válásáig – mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság május 9-én megszüntette a büntetőeljárást ellene.
A választási eredmény jogerőssé válásával azonban a politikus mentelmi joga megszűnt.
A vádirat szerint a Czeglédy Csaba által irányított bűnszervezet vállalkozásoknak, köztük több Magyarországon működő multinacionális cégnek közvetített diákmunkaerőt 2011-től 2017-ig.
Az ügyészség szerint Czeglédy Csaba iránymutatásai alapján olyan számlázási láncolatot hoztak létre, amelynek az alsó szintjén iskolaszövetkezetek, középső szintjén ténylegesen gazdasági tevékenységet nem, csak átszámlázást végző gazdasági társaságok voltak, a legfelső szintjén pedig a Humán Operátor Zrt. állt.
Ugyanígy jártak el az iskolaszövetkezetek a diákok foglalkoztatása után járó más közterhek, főként a személyi jövedelemadóval kapcsolatos adóbevallási és adófizetési kötelezettség teljesítése során is. Czeglédy Csaba a bűnszervezet egy részét közvetlenül míg más részét közvetítőkön keresztül irányította, az iskolaszövetkezetek elnöki tisztségét betöltő strómanoktól át egészen a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló vagy a részvénytársaságban más vezetői tisztséget betöltő vádlottakig.
A bűnszervezet működtetésében a vádirat szerint huszonegyen vett részt nyolc iskolaszövetkezet, két korlátolt felelősségű társaság és egy részvénytársaság keretében.
A bűnszervezet a vádirat szerint 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
A gyanúsítottak ellen februárban emelt vádat az ügyészség. A Szegedi Törvényszéken előkészítő ülésekkel június 24-én kezdődik el az ügy tárgyalása. Az ügyészség kilenc vádlottal egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és a büntetésükről.
A Szegedi Törvényszék május 16-án – egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben – már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Humán Operátor Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A bíróság bűnsegédként, különösen nagy vagyoni hátrány okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt a férfit két év két hónap börtönre ítélte.