Közélet

Dorian megkezdte a pusztítást

A hurrikán hajókat fordított fel, háztetőket szakított le, s egyes negyedeket földig tarolt.

Az óránként 285-300 kilométeres sebességű széllel süvítő vihar vasárnap este 7-8 méter magasra korbácsolta fel a tenger hullámait. Az amerikai televízióknak a bahamai helyi tévétől származó tudósításai arról tanúskodnak, hogy a vihar hajókat fordított fel, háztetőket szakított le, s egyes negyedeket földig tarolt.

A miami székhelyű amerikai Országos Hurrikán Központ katasztrofálisnak minősítette az ötös erősségű vihart, amely elsőként a Bahamák észak-nyugati részén fekvő Abaco-szigetekre csapott le, s az Atlanti-óceán eddigi legpusztítóbb, 1935-ös hurrikánjához hasonlította.

Hubert Minnis, a Bahamai Közösség miniszterelnöke pedig úgy fogalmazott:

Olyan vihar tört ránk, amilyennel a Bahamák történetében még nem találkoztunk.

A kormányfő kijelentette: „Ez életem legszomorúbb napja.”

„Imádkozzunk a Bahamákon élőkért” – írta vasárnap esti Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök, aki a hurrikán miatt mondta le lengyelországi látogatását, és Washingtonból követi a fejleményeket. A katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) rendszeresen tájékoztatja őt a hurrikánról. A szakértők szerint a lassan mozgó vihar szokatlanul hosszan, 24 órán keresztül tartózkodik a karibi térségben, és előrejelzéseik szerint hétfőn este csap le Floridára.

Fotó: AFP

A vasárnapi délután kiadott előrejelzések egyelőre nem változtak: a vihar irányt változtatott, és elkerülve Florida belső vidékeit, a partvidéken söpör végig. Floridában, Georgiában és Észak-Karolinában már rendkívüli állapot van, Dél-Karolina kormányzója, Henry McMaster pedig vasárnap este hirdetett ki rendkívüli állapotot.

„A vihar erőssége és kiszámíthatatlansága kötelez bennünket arra, hogy minden eshetőségre felkészüljünk” –fogalmazott közleményében McMaster.

Ron DeSantis, floridai kormányzó ismételten óvatosságra intette a déli államban élőket, megismételve, hogy a néhány megyére elrendelt kötelező evakuálásnak mindenki tegyen eleget, mert a hurrikán életveszélyesnek ígérkezik.

Kötelező evakuálást rendelt el a part menti 6 megyében Brian Kemp, georgiai kormányzó is.

A közép-floridai Orlandóban lévő Disneyworld szórakoztatóparkot hétfőn hajnalban lezárják, miként a város nemzetközi repülőtere is hétfő hajnaltól zárva marad. Hétfőtől Fort Lauderdale nemzetközi légikikötője sem indít és nem is fogad járatokat.

A meteorológusok arra számítanak, hogy a Dorian érintheti a Georgiával nyugat felől szomszédos Alabamát is.

Bahamák Dorian Florida hurrikán
Kapcsolódó cikkek