Borkai Zsolt független polgármesterként folytatja
Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. A botrányba keveredett politikus keddi, a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.

Borkai Zsolt elmondta, hogy azért döntött a kilépés mellett, mert úgy véli, nem kell, hogy morális hátrányt okozzon a Fidesznek. Hangsúlyozta: azért nem mond le a polgármesteri posztról, mert a győriek vasárnap úgy döntöttek, hogy folytassa korábbi polgármesteri tevékenységét.
Ilyen legitimáció mellett nem tehetem meg, hogy visszalépjek és úgy gondoljam, hogy a győriek bizalmát ne vegyem figyelembe
- mondta Borkai Zsolt.
Kiterjedt hatása van
Kedd reggel a Magyar Nemzet arról írt, hogy a Borkai Zsolttal kapcsolatos botrány nemcsak Győrben, hanem országosan is éreztethette hatását, több városban is ezen múlhatott a kormánypárti polgármesterjelölt győzelme. Három olyan megyeszékhely is van – Eger, Szombathely és Tatabánya –, ahol a kormánypárti aspiráns kevesebb mint ezer szavazattal kapott ki, így a Borkai-faktor nélkül ezeken a településeken a polgári oldal győzhetett volna – olvasható a cikkben.
Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot
A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon; a fővárosi kerületek többségében ellenzéki, a megyei jogú városok többségében viszont kormánypárti jelöltek győztek.


