Az AK47-es mellett a nyugati blokk gépfegyvere is meghódította a világot

Idén lenne 100 éves az AK–47-es gépkarabély feltalálója, és talán nem sejtette, hogy az általa kitalált fegyver ekkora népszerűségre tesz szert világszerte. Nem meglepő, hogy a fegyvermániás amerikaiak között is kedvelt volt a félautomata Kalasnyikov. Számos hadszíntéren és több fegyveres konfliktusban használták a felek egymás ellen a két fegyvert, de emellett mindkettő igen fontos szerepet játszott a popkultúrában, kifejezetten az újkori akciófilmek nélkülözhetetlen kellékeiként.

Az egyik legőrültebb történet észak-Hollywoodban történt 1997-ben. Larry Eugene Phillips Jr. és társa, Emil Dechebal Matasareanu kirabolták a Bank of America egyik fiókját egy speciális, saját maguk által készített pisztolygolyóálló ruhába öltözve. A nyílt utcán automatává átalakított Kalasnyikovjaikkal megfutamodásra késztették a rendőröket, akik csak .38-as kaliberű pisztolyokkal voltak felszerelve.

Háromnegyed óra hosszat tartott a tűzpárbaj. Az időközben kiérkező speciális rendőregység, a SWAT M-16-os gépkarabélyokkal az autók alól a bűnözők védtelen bokarészére céloztak, és cafatokra lőtték Phillips és Matasareanu alsó lábszárát. Mindketten összeestek és elvéreztek. Az ügy az addig gyengén felszerelt rendőrség újrafelfegyverzésében mérföldkőnek tekinthető.

Ma a világ 55 országában használják a Kalasnyikov-fegyvercsalád valamelyik tagját, ezzel szemben az M16-nak és elődjének, az üzletileg sikertelennek titulálható AR10/15-nek a karriertörténete nem volt diadalmenet.

Omahától Obamáig

Az M16-os szellemi atyja, Eugene Stoner a Long Beach-i középiskolában tanult, majd a Vega Aircraft Company-nál dolgozott. A II. világháború alatt besorozták, tengerészgyalogosként Észak-Kínában is szolgált. 1945 vége felé egy légi felszereléseket gyártó cégnél kezdett dolgozni, a Whittakernél, majd 1954-ben vezető mérnökként dolgozott az ArmaLite-nál. Egyetlen sikerük az AR-5-ös volt, amelyet az Egyesült Államok Légiereje rendszeresített. 1955-ben Stoner sikeresen befejezte a forradalminak számító AR-10-es terveit.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a szövetségesek sikere után az amerikai hadsereg ekkor már arra törekedett, hogy a kiöregedő M1 és M3-as (alakja miatt gúnynevén „Zsírzópisztoly”) félautomata-automata puskákat lecseréljék. Ezek bár erőteljesek és pontosak voltak, de egyben túl nehezek is, közelharcra pedig gyakran alkalmatlannak bizonyultak. A sokoldalúság iránti igény vezetett az M14-hez, ami drágábban volt előállítható, és kevésbé volt megbízható társa a katonáknak. Automata módban a fegyver kontrollálhatatlanná vált, a lövedékek nem követték a pontos röppályákat az első töltény kilövése után, sok gond volt vele.

Stoner merőben másképp gondolkodott: a repülőgépipar megoldásaitól ihletve a gyártásban üvegszálas és aluminiumötvözeket forradalmasítva fejlesztette a fegyvertervezési folyamatokat. A hadsereg azonban nem vette meg ezt az ötletet, egyes pletykák szerint politikai okok lehettek a háttérben, kellemetlen lett volna egy kívülálló szabadalmi tervét integrálni. A sikertelen pályázatot követően 1959-ben eladták a gyártási jogokat a Coltnak

Az AR a fegyvertípus nevében az Armalite Rifle rövidítése. A legenda szerint ahhoz, hogy a puska mégis bekerüljön a hadsereghez, az kellett, hogy 1960-ban egy partin Curtis LeMay, az amerikai légierő akkori helyettes parancsnoka látta, mit művel a célnak kirakott dinnyékkel az 5.56-os kaliberű lőszer, amit AR-15-ösökből lőttek ki a vendégek.

LeMay egy évvel később lett a légierő vezérkari főnöke, és a szétrobbanó dinnyék olyan mély benyomást tettek rá, hogy minden befolyását latba vetve elérte, hogy a légierő és egyes különleges alakulatok több ezer AR-15-öst vásároljanak. Az 1960-as évek végére az amerikai haderő egyéb ágaiban is elterjedt a fegyver, bár érzékenyebb és kevésbé megbízható, mint a keleti blokk alapfegyverének mondható AK-47, és annak átdolgozott variációi voltak.

Az eredeti fegyver a 7,62×51 lőszerre volt tervezve, és fegyvertörténeti jelentőségét az adja, hogy nagyon sok műanyag, illetve öntött és lemezből préselt alkatrészt tartalmazott.

A Colt fantáziát látott a dologban, és az AR-15 ázsiója emelkedőben volt, hála az újonnan kinevezett Robert McNamara honvédelmi miniszternek. A fegyverek egyből a vietnami háború frontvonalaiba kerültek az amerikai katonák kezébe. 1963-ra McNamara elrendelte, hogy AR-15-ösökkel helyettesítsék az M14-es fegyverarzenált, és nevezzék át M16-ra, így némi változtatással elfogadták a Stoner alkotta karabélyt. 1961-ben Stoner elhagyta az ArmaLite-ot és tanácsadó lett a Coltnál.

Ahogy a vietnami konfliktus elhúzódott, az M16-ra újabb kihívás (megpróbáltatás) várt: a dzsungelben, szélsőséges körülmények között kellett volna kiváló szolgálati fegyvernek bizonyulnia. A legtöbb szakasz arról számolt be, hogy a puska megbízhatatlan, és gyakran „elakadt” tüzelés vagy tárazás közben.

A fegyver több „betegséggel ”is küzdött, a legjelentősebb a magas karbantartási igénye volt, melyet a katonák gyakran elmulasztottak (nem hívták fel a figyelmüket ennek következményeire, sőt, igyekeztek úgy beállítani, hogy a fegyver szinte nem is igényel karbantartást, ennek megfelelően eleinte tisztító készletet sem szállítottak hozzá). A hadsereg az M16-ot a világ első „öntisztító” puskájának nevezte. A veterán (1947) AK47-esekben kevesebb mozgó alkatrész volt, jobban bírta a megpróbáltatásokat. Állítólag egyes amerikai katonák inkább a Kalasnyikovot vették magukhoz, eldobva saját fegyverüket, bár erre kevés bizonyíték akadt. Azért akadtak előnyei is: kis súly mellett nagy pontossággal bírt.

A hadsereg egyik fontos lőszerszállítója ekkoriban állt át egy újfajta lőporra (ball powder), melynél mészkőport alkalmaztak savmegkötőként az élettartam meghosszabbítására. Ez egy nagyon koszosan égő lőpor volt, mely ragadós maradványokat hagyott a csőben. Ez összeállva a korommal gyakorlatilag „összeragasztotta” a fegyver alkatrészeit.

A lőszer kicserélése és a tisztítás megfelelő edukálását követően, az M16 kezdte megmutatni valódi értékeit. A fegyver pontosnak, könnyűnek, és igen kis hátrarúgásúnak bizonyult, a dzsungel-környezetben harcoló katonák számára így már tökéletes volt.

Ennek ellenére elkerülhetetlen volt az M16 kicserélése. 1967-ben megjelent továbbfejlesztett M16A1 jelű változata, melyet 1985-ben követett az M16A2, mely a világ legtöbb háborújában egyszerre volt elegáns megjelenésű, megbízható és praktikusan halálos. A teljesen automata sorozatlövést rögzített 3 lövéses sorozattá módosították, a cél a takarékosabb lőszerhasználat volt.

Közben Stoner az Ohio-beli Port Clintonban az ARES cégnek lett a társalapítója 1972-ben, ám 1989-ben kilépett a cégből. 1990-ben csatlakozott a Knight’s Armamanet Company-hoz, ahol megalkotta az SR-25-öst, melyet az Amerikai Egyesült Államok tengerészgyalogosainak mesterlövészei a mai napig használnak.

Az M16-ot a brit SAS (Különleges Légi Szolgálat) csapatai szabványosították a falklandi háború idején, beleértve az argentin különleges erőket is az ellenséges oldalon. Az M16 továbbra is használatban van 15 NATO-országban és több mint 80 országban világszerte. A nagy üzlet persze nem a gépkarabélyokban, hanem repülők és hadihajók értékesítésében van.

A legnagyobb fegyverexportőr az Egyesült Államok, ami pár éve még a globális piac 34 százalékát birtokolta. Washington gyakran külpolitikai eszközként használ fegyvereladási megállapodásokat, amik közül számosat még az előző amerikai elnök, Barack Obama idején szentesítettek.

Az amerikai fegyverek csaknem ötven százalékát közel-keleti országokba adták el, egyharmadát pedig Ázsiába. Az orosz több mint fele ugyanakkor három országba, Indiába, Kínába és Vietnamba irányul.

Milliárdok a ravaszon

A 20. század legsikeresebb fegyvertervezői között kétségtelenül helye van Eugene Stonernek olyanok között, mint Mihail Kalasnyikov, John Browning, John Garand, vagy Richard Gatling. Minden bizonnyal részese lenne annak a folyamatnak, amit az Egyesült Államok hadserege kezdeményezett, hogy új kézifegyverekkel szerelje fel a szárazföldi csapatait.

Már kiválasztották azt a három vállalatot, amely a beszállításáért szállhat harcba egymással. Az M4-es gépkarabélyok és M249-es géppuskák utódjának szánt kézifegyverek elhagyják elődjeiket több szempontból: nagyobb rombolóerejű 6,8 milliméteres lőszert használnak majd, és fel lesznek szerelve intelligens, számítógépes tűzvezérlő rendszerrel is.

A győztes cég nagy profitot szakíthat, mert 250 ezer darab fegyvert és 150 millió darab lőszert szeretne vásárolni az amerikai hadsereg. A fegyverplatform esélyes kivitelezői közt három vállalat sorakozott fel: a General Dynamics, a Textron és a Sig Sauer.

https://www.youtube.com/watch?v=PM71BiWi69I&feature=youtu.be

Hasonlóan az 50 évvel ezelőtt az AR15 esetében, most is nehéz lesz az Egyesült Államok fegyverbeszerzésekért felelős vezérkarán sikerre vinni bármilyen kézifegyver-projektet, ami szakítana az 50 éve használt és megszokott M16/M4-család elemeivel. Egy M4-szerű fegyver esetén például nem kell a csapatokat teljesen az alapoktól betanítani az eszköz használatára és karbantartására. Így a legesélyesebb a Sig Sauer fegyvergyártó lehet.

„Köszönj csak a kis barátomnak!”

Az AR-15/M16 fegyverek karriertörténetében voltak nehéz pillanatok, de mégis sikerült a világ nyugati felének első számú hadifegyverévé válnia. Az USA-n kívül még számos ország állította hadrendbe, manapság M16-osok millióival teljesítenek szolgálatot szerte a világon Szerbiától Afganisztánig. Ha a kiskaliberű lőszert kell használni, az M16 egy jó, és olcsó választás.

Ahogy Magyarországon a VHS korszakban hódítottak az amerikai (B kategóriás) akciófilmek, úgy kerültek be világszerte a popkultúra berkeibe a Kalasnyikov és az M16-os gépkarabélyok, talán az első lökést adva a mai popcorn mozik szerethető kliséinek. Jellemzően egyszavas mondatokkal kísérve lőttek ripityára termeket, szobákat, negatív szereplőket. Egyik legemlékezetesebb „filmszerepe” az M16-osnak Brian de Palma klasszikussá vált Sebhelyesarcújában van, ahol Tony Montana (Al Pacino) teszteli a fegyvert a bolíviai drogmaffia bérgyilkosain.

A fegyver tulajdonságait talán a legrealisztikusabban szemléltető film az 1995-ös Szemtől szemben című akciófilm, melyben Michael Mann egyedi látásmóddal ereszti egymásnak a 20. század két színészóriását, Robert de Nirot és Al Pacinót. A 20. század utolsó három évtizedében alig akadt olyan háborús- vagy akciófilm, ahol ne lett volna kellék Eugen Stoner M16-osa.

Mindkét puskáért milliók rajongtak, kormányok és más országok milliárdokat öltek bele, hogy minél hatásosabb eszközök legyenek és minél többet szerezzenek meg belőlük.

A Mancherster City angol szélsője, Raheem Sterling a jobb lábára tetolváltatta a híres fegyver sziluettjét. Az apját lelőtték, mikor még két éves volt, ezért a labdarúgó megfogadta, hogy soha nem fog fegyvert. Mivel jobb lábbal lő, ennek az M16-nak inkább szimbolikus jelentősége van.

A berlini fal leomlása után 1990 májusában találkozott egymással először Eugene Stoner és Mihail T. Kalashnikov Washingtonban. Tolmácsra sem volt szükség ahhoz, hogy megértsék egymást, mivel jól ismerték egymás munkásságát a hidegháborús évtizedek alatt.