BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eljárás indult a visontai gázképződés ügyében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Környezetkárosítás miatt indult rendőrségi eljárás a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén kialakult gázképződés ügyében – jelentette be a Heves megyei rendőrfőkapitány pénteken Markazon.

Czinege László a cég és az érintett hatóságok által a térség településvezetői számára szervezett tájékoztatón elmondta: az ügyről megjelent sajtóinformációkra alapozva szerdán és csütörtökön két hasonló tartalmú, környezetkárosítás miatt tett feljelentés érkezett a rendőrségre. Jelezte: az elfogultság látszatát is elkerülendő, kérelmére a vizsgálatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le.

Az eseményen Hampó Norbert, az erőmű biztonsági vezetője hangsúlyozta: a térségben élők, valamint a társaság és a környező ipari park dolgozóinak biztonsága nincs veszélyben. Szakértők bevonásával jelenleg is vizsgálják a gázképződés kialakulásának okait, és tart a probléma felszámolása – tette hozzá.

Illusztráció – Fotó: VG / Móricz-Sabján Simon

Erőteljes szagokra lettek figyelmesek Visonta környékén

A Mátrai Erőmű környezetében lévő településeken riadalmat okozott az a hír, hogy az erőmű visontai telephelyén kedden erőteljes szagú bomlástermékeket észleltek. Az erőmű megtette a szükséges óvintézkedéseket a dolgozók körében, és haladéktalanul felvette a kapcsolatot a hatóságokkal – közölte korábban a Mátrai Erőmű Zrt.

Az erőmű eladásáról tárgyal az Opus és az MVM

A Mátrai Erőmű Zrt. 72,66 százalékos közvetett tulajdoni hányadát a Magyar Villamos Műveknek adhatja el az Opus Global és a Status Energy Magántőkealap.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.