Közélet

Mesterséges idegsejteket fejlesztettek neurontípusok lemásolásával

Ez olyan betegségek lehetséges gyógymódjaihoz vezethet, amelyek során a neuronok károsodnak vagy elhalnak, mint például az Alzheimer-kór esetében.

Mesterséges idegsejteket fejlesztettek ki brit kutatók, az apró „agyi chipek” olyan betegségek gyógyításához jelenthetnek új utakat, mint az Alzheimer-kór – írta a BBC hírportálja.

A Bathi Egyetem kutatócsoportja a matematika, az informatikai és a chiptervezés kombinációjával keresett új módszert, hogy az idegsejtek természetes működését utánzó áramkört hozzanak létre. A neuronok jeleket továbbítanak az agy és a test többi szerve között.

A tudósok azért próbálkoznak mesterséges idegsejtek megalkotásával, mert azok olyan betegségek lehetséges gyógymódjaihoz vezethet el, amelyek során a neuronok károsodnak vagy elhalnak, mint az Alzheimer-kórban.

Fotó: AFP

Alain Nogaret, az egyetem fizikai tanszékének professzora elmondta, tanulmányukban az az újdonság, hogy az agysejtek elektromos tulajdonságait szilíciumból készült szintetikus áramkörökben tudták reprodukálni.

Mostanáig olyan volt a neuron, mint a fekete doboz, de kinyitottuk és belepillantottunk. Munkánk paradigmaváltást jelent, mert olyan módszert dolgoztunk ki, amellyel apró részletekig reprodukálhatók a valódi neuronok tulajdonságai

- magyarázta.

Az orvostudomány régóta szeretne olyan mesterséges neuronokat előállítani, amelyek választ tudnak adni az idegrendszerből érkező elektromos jelekre.

A kutatók kétféle neurontípust „másoltak le”, az egyik az agy hippokampusz nevű területéről származik, amely az emlékezésben játszik fontos szerepet, a másik típus a lélegzés irányításában fontos.

neutron ágy betegség Alzheimer kór
Kapcsolódó cikkek