Közélet

Az év végig kell regisztrálni a szálláshelyeket

Az MTÜ vezérigazgató-helyettese elmondta, először a szállodák, aztán a panziók regisztráltak, most pedig a magán- és egyéb szálláshelyek következnek.

Az év végig kell regisztrálni minden szálláshelyet a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ online felületén – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A műsorban Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégiai vezérigazgató-helyettese elmondta, először a szállodák, aztán a panziók regisztráltak, most pedig a magán- és egyéb szálláshelyek (kempingek, üdülőházak) következnek.

Fotó: Shutterstock

A regisztráció után – várhatóan a jövő év elején – kezdődik az online adatszolgáltatás, amelyhez a kisebb, legfeljebb nyolc szobával rendelkező szolgáltatóknak díjmentesen biztosítják a szálláshelykezelő szoftvert

- tette hozzá.

A valós idejű, napi statisztikai adatgyűjtésből kiderül például a vendégek száma, nemzetisége, kora, neme, és vizsgálják a „költési mutatókat” is. Hangsúlyozta, hogy a rendszer személyes adatot nem gyűjt és nem is továbbít. Hozzátette, eddig a szállodáktól kéthavi csúszásban, a magánszálláshelyektől pedig évente, összesítve kaptak adatokat.

regisztráció MTÜ szálláshelyek
Kapcsolódó cikkek