Közélet

Peking kifogásolja az USA törvénytervezetét

A kedden elfogadott tervezet szankciókkal sújtaná azon kínai tisztviselőket, akik a muszlim vallású ujgurok jogait csorbító intézkedésekért felelnek.

Bekérették szerdán a kínai külügyminisztériumba a pekingi amerikai nagykövetség ügyvivőjét, tiltakozásul amiatt, hogy az amerikai képviselőház megszavazta a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élő ujgur nemzetiség emberi jogaival kapcsolatos törvénytervezetet.

Csin Kang kínai külügyminiszter-helyettes ismertette a pekingi kormány „határozott kifogásait” William Kleinnel, az amerikai nagykövetség ügyvivőjével. A kínai fél felszólította az Egyesült Államokat: „javítsa ki a hibáját”, és hagyjon fel azzal, hogy beavatkozik a kínai belügyekbe – jelentette a kínai állami média.

A washingtoni képviselőházban helyi idő szerint kedden fogadták el nagy többséggel azt a törvénytervezetet, amely szankciókkal sújtaná azokat a kínai tisztviselőket, akik felelőssé tehetők a muszlim vallású ujgur kisebbség emberi jogait csorbító intézkedésekért, továbbá bizonyos esetekben exporttilalmat is előír. A jogszabálytervezetet még a szenátusnak is el kell fogadnia, mielőtt az amerikai elnök aláírásával hatályba léphet.

Fotó: AFP

Kína nem hagyná válasz nélkül az amerikai törvényt

Peking akár minden, amerikai diplomata útlevéllel bíró személy számára megtiltaná, hogy az ország nyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területre lépjen, az azzal kapcsolatos „felháborító előadásuk” és Kína belügyeibe való beavatkozásuk miatt.

Erre reagálva először Hua Csun-jing külügyi szóvivő adott ki közleményt, amelyben úgy fogalmazott: a törvénytervezet szándékosan rossz színben tünteti fel a hszincsiangi emberi jogi helyzetet, befeketíti Kína terrorizmus elleni fellépését, és a Kína belügyeibe való beavatkozással súlyosan sérti a nemzetközi jogot és a nemzetközi kapcsolatok alapelveit. A külügyi szóvivő aláhúzta: Hszincsiang kérdése nem az emberi jogokról vagy a vallásról, hanem a terror- és szeparatizmusellenességről szól. Felidézte továbbá, hogy az elmúlt egy évben több mint 70 ország és régió tisztviselői, továbbá nemzetközi szervezetek, a sajtó, illetve vallási szervezetek képviselői, valamint szakértők és kutatók látogattak Hszincsiangba, és elismeréssel nyilatkoztak az ott folytatott terrorellenes tevékenységről.

Nemzetközi jogvédő szervezetek, valamint az ENSZ megfigyelői szerint legalább egymillió embert – zömében a muszlim vallású ujgur és kazah népcsoportokba tartozókat – zártak átnevelő táborokba akaratuk ellenére Hszincsiangban. A kínai kormány álláspontja szerint azonban az ujgur kisebbség lakta területen fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére „hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus”.

A The New York Times november 16-án több mint 400 oldalnyi, kiszivárgott kormányzati dokumentum alapján közölt cikket, amely a Hszincsiangban élő muszlim kisebbségek tömeges internálásának részleteit tárja fel. Az iratokat a kínai politikai vezetés egy neve elhallgatását kérő tagja szivárogtatta ki a lapnak.

Hszincsiang-Ujgur autonóm terület USA Kína
Kapcsolódó cikkek