Közélet

Wladár mentette meg Shane Tusup csapatát

Szövetségi „gyorssegélynek” köszönhetően átmenetileg Budapesten edzhetnek az olimpiára készülő egri úszók, akik az uszoda bezárása miatt otthontalanok lettek.

Szerdán kora reggel Szilágyi Liliána, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó – jelenleg az amerikai Shane Tusup versenyzője – kétségbe esve hívta telefonon Dr. Wladár Sándort, a Magyar Úszó Szövetség elnökét, miután azzal szembesült, hogy koronavírus veszélye miatt ideiglenesen bezárta kapuit az egri Bitskey uszoda – írja az SzPress hírszolgálat.

Az elnök megígérte az úszónőnek, hogy haladéktalanul megkeresi a megoldást, és 24 órán belül edzéslehetőséghez juthatnak.

Jogosnak tartottam az aggodalmát, hiszen alig egy hónap múlva itt az országos bajnokság, amely egyben válogatóverseny is a májusi budapesti Európa-bajnokság, valamint a tokiói olimpiai játékok előtt, egyszóval az „üresjárat” elfogadhatatlan minden válogatott versenyző és az őket felkészítő edzők szempontjából

–nyilatkozta Dr. Wladár Sándor az SzPress Hírszolgálatnak. – Nem sokkal később a szövetségben dolgozó munkatársaim segítségével jó hírt közölhettem Liliánával, de nem csak vele, hanem Kovács Ottóval, az Egri Úszóklub vezetőedzőjével is, akinek a tanítványait ugyanúgy érinti a korlátozó intézkedés, mint az Egerben vendégeskedő Tusup-csapat tagjait – tette hozzá az elnök.

Shane Tusup
Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport

Wladár beszámolója szerint Kovács Ottó versenyzőinek a Duna Arénában találtak helyet, míg el nem indulnak hétvégén az izraeli edzőtáborba.

„A szintén az olimpiai csapattagságért harcoló Szilágyi Liliánának és a versenyzőtársainak a Tüske Uszodában sikerült edzéslehetőséget biztosítani – hangsúlyozta hangsúlyozta a MÚSZ elnöke, és kiemelte, hogy addig maradhatnak ott, amíg Egerben nem rendeződött a helyzet – tehát, amíg a Bitskey uszodában megtörténik a teljes vízcsere és az alapos fertőtlenítés.

Az óvatosság jegyében bezártak egy uszodát Egerben

Bezárták a Bitskey Aladár Uszodát Egerben, ahol edzést tartott egy észak-olaszországi nemzetközi kupamérkőzésről hazatért helyi vízilabdacsapat.

 

Szilágyi Liliána Eger Shane Tusup
Kapcsolódó cikkek