Közélet

Tizenöt japán turistát vittek el koronavírus-fertőzés gyanújával a Kálvin térről

Valamennyi turista köhög, de mindannyian jó fizikai állapotban vannak.

Tizenöt japán turistát szállított a mentőszolgálat a budapesti Kálvin térről a László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával – olvasható a kormányzati tájékoztatóoldalon.

Az oldal szerint valamennyien köhögnek, de mindannyian jó fizikai állapotban vannak. A kórházba szállítás után elkülönítették őket és megkezdődött a kivizsgálásuk.

Közben a portálra az is felkerült, hogy

egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus tesztje is pozitív lett.

A férfi rendszeresen ingázik az olasz nagyváros és Debrecen között. Február 29-én, szombaton hajnalban szállt le repülővel a hajdúsági megyeszékhelyen, a reptéri testhőmérséklet-ellenőrzéskor még nem volt láza.

Később belázasodott, és a mentő a Kenézy Gyula Kórházba szállította, ahol elkülönítették, és mintát vettek tőle. Azóta bebizonyosodott, hogy megfertőződött az új koronavírussal.


Fotó: AFP

Nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első

mondta Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ülését követően tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Az operatív törzs az emberéletek védelmével foglalkozik.

A miniszterelnök szerdán jelentette be Facebookon, hogy megtalálták az első két koronavírus-fertőzöttet Magyarországon. Az egyik koronavírussal fertőzött Magyarországon élő iráni diák a Semmelweis Egyetemre jár, a másik fertőzött szintén iráni diák, aki a Szent István Egyetemen tanul.

Budapest koronavírus
Kapcsolódó cikkek