BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A járvány alatt felvillannak a sárga fényjelzések a fővárosban

Az installáció szolidaritást vállal mindazon intézmények mellett, akik a jelen helyzetben „üzemen kívül vannak”.

Április 28-án indul Márkus Sándor: Üzemen kívül című szolidaritási kampánya, amely a várakozás nehézségére hívja fel a figyelmet. Az installáció azt a várakozó álláspontot érzékelteti, amit mindannyian éreztünk már különböző helyzetekben, például most, a koronavírus idején – olvasható a kezdeményezés közleményében.

Az installáció többek között olyan helyszíneket valósul meg, mint

a Budapest Bábszínház, a Budapesti Történeti Múzeum, a Hajas Szalon, az MTK Budapest labdarúgó klub, vagy a Központ a Madách téren.

Kanta József, az MTK játékosa
Fotó: sankoart.hu

A bábszínházi közegben is aktívan alkotó Márkus Sándor célja az installációval, hogy vizualizálja a várakozás érzését. A világban kialakult járványügyi helyzetben most mindenki a bőrén tapasztalja a várakozás nehézségét.

Az installáció szolidaritást vállal mindazon intézmények mellett, akik a jelen helyzetben „üzemen kívül vannak”. Jellemzően ezek a kulturális-, a szórakoztató-, a vendéglátóipar, valamint a turizmus képviselői.

A lámpák felkapcsolásának időpontja: 2020. április 28. 19:00 Lekapcsolás: 2020. május 2.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.