BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány intézkedésekkel segíti a felvételizőket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A felsőoktatásban és a szakképzésben is jól működik a digitális átállás.

A fiatalokat több intézkedéssel segíti a kormány a felvételinél, a szakképzésben, a diplomaszerzésben, a nyelvvizsgázásban, és a diákhitelnél – erről beszélt Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Schanda elmondta, hogy a felsőoktatásban zajlik a felvételi folyamata,

a napokban elérhetővé válik az ügyintézési funkció a felvi.hu felületen, amelynek segítségével ellenőrizhetik, módosíthatják, pótolhatják adataikat a jelentkezők, július 9-ig pedig egyszer módosíthatnak jelentkezésük sorrendjén is.

Az ITM javaslata szerint az iskolai szakképzésben a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgák után, a gyakorlati vizsgákat pedig még májusban tartják meg. Szóbeli vizsgák ebben a képzési formában sem lesznek – tette hozzá az államtitkár.

A felsőoktatásban és a szakképzésben is jól működik a digitális átállás: rengeteg jó ötlet született, ezek jelentős része a veszélyhelyzet elmúltával is jól hasznosítható majd – mondta Schanda Tamás.

Hangsúlyozta: az egészség és az élet védelme a legfontosabb, de Magyarország alapvető érdeke a gazdaság minél gyorsabb talpraállítása is. Ebben pedig nagy szerepük lesz azoknak, akik most tanulnak a felsőoktatásban és a szakképzésben. A kormány mindent megtesz azért, hogy a jelenlegi helyzet minél kevesebb problémát okozzon ezeknek a fiataloknak.

Schanda Tamás
Fotó: Móricz-Sabján Simon

A hallgatók támogatása, elhelyezkedése érdekében több intézkedés is született. Több mint 75 ezer fiatalt segít a diploma megszerzésében, hogy akinek van vagy augusztus 31-éig meglesz a záróvizsgája, az nyelvvizsga nélkül is megkaphatja diplomáját.

„Az ehhez szükséges adategyeztetésben kérik, hogy a friss diplomások működjenek együtt az intézményekkel” – mondta Schanda Tamás.

Szaktudásukra szükség lesz a munkaerőpiacon az ország gazdasági újjáépítésében – jegyezte meg az államtitkár.

Aki szeretne nyelvvizsgázni, annak hamarosan lesz rá lehetősége online is

– tette hozzá.

A diákhitel módosult: a májustól elérhető kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusznak a kerete félmillió forint, egyes felnőttképzésekben résztvevőknek pedig 1,2 millió forint. Augusztus 15-étől több mint kétszeresére emelkedik a szabad felhasználású diákhitel havonta igényelhető összege, így a következő tanévben akár 1,5 millió forint is igénybe vehető – mondta Schanda Tamás.

A felsőoktatási hallgatók májustól az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhetik a Diákhitel1-et, így akár 350 ezer forintot is juthatnak. Az eddig felvett nyelvtanulási diákhitel kamatmentes, ugyanakkor ezt a konstrukciót májustól kivezetik a rendszerből – mondta az államtitkár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.