BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összesen 40 millióval támogatja a járványkórházakat a Novartis Csoport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyarországon a két legnagyobb járványkórházat támogatja 20-20 millió forinttal a vállalatcsoport.

A Novartis Csoport két hazai tagvállalata, a Novartis Hungária és a Sandoz Hungária sikerrel pályázott összesen 58 millió forint támogatásra a cég 20 millió dollár összértékű Global COVID-19 Response Fund elnevezésű alapjából.

Magyarországon a két legnagyobb járványkórházat, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének alapítványát és a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház alapítványát támogatja 20-20 millió forinttal a vállalatcsoport.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A támogatás segít felkészülni a várhatóan megnövekedő kapacitásigényekre, ennek megfelelően az intézmények az összegeket kiegészítő felszerelésekre és orvosi készülékekre fordítják. Az alapból további 18 millió forintot adományozott a két cég a Magyar Vöröskeresztnek, amely összegnek köszönhetően a szervezet még több ételt és fertőtlenítőszert juttatthat el a rászorulóknak és a szociális intézményeknek, illetve segítheti az Országos Mentőszolgálat munkáját is minták szállításával, a mentősök ellátásával, valamint a határátkelőhelyeken testhőmérséklet méréssel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.