Közélet

Csökkent a pedagógusok és a tanulók száma

A középfokú oktatásban a diákok 46 százaléka gimnáziumba járt ebben a tanévben.

Tovább csökkent a pedagógusok és a tanulók száma a 2019–2020-as tanévben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Míg az óvodások száma 1,2 százalékkal nőtt, addig az általános iskolákban 0,8, a középfokú intézményekben pedig 1,3 százalékkal csökkent a létszám. Eközben a felsőoktatásban 1,7 százalékkal nőtt a hallgatói létszám. A tanulók mellett a pedagógusok száma is csökkent: az általános iskolákban a 75 ezres létszám 1,4 százalékos csökkenés – az egy pedagógusra jutó 9,5 tanulói szám azonos az előző tanévivel – a középfokú iskolában tanítók száma 2 százalékkal, 43 ezerre csökkent.

Fotó: MTI/Balázs Attila

A 2019–20-as tanévben 1 millió 838 ezer gyermek és fiatal vesz részt a köznevelés és a felsőoktatás képzéseiben, 330,5 ezer gyermek óvodai nevelésben, 723,5 ezer tanuló általános iskolai, 496,5 ezer pedig középfokú oktatásban részesül. Fejlesztő nevelés-oktatásban 2,5 ezer súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek részesül. A felsőoktatásban 285 ezer hallgató folytat tanulmányokat. A középfokú oktatásban a 411 ezres létszám 5,6 ezres visszaesés az előző tanévhez képest. A gimnáziumokban tanulók aránya már 46 százalék, 2 ezerrel több, 189 ezer diák járt ebbe az iskolatípusba, mint egy éve, miközben a szakgimnáziumokban, szakközépiskolákba az előző tenévhez képest 3 ezerrel 149 ezerre (36 százalékra) csökkent a létszám. Szakiskolába, készségfejlesztő iskolába 7 ezren (1,7 százalék) járnak.

A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható

tanulók oktatás pedagógusok statisztika
Kapcsolódó cikkek