Közélet

Vízumkorlátozásokkal sújtják a kínai tisztségviselőket Hong Kong miatt

Washington vízumkorlátozásokat vezet be kínai tisztségviselőkkel szemben, ami a a családtagjaikra is vonatkozik majd.

Washington vízumkorlátozásokat vezet be kínai tisztségviselőkkel szemben Hongkong miatt – jelentette be pénteki közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia vezetője kiemelte: az amerikai beutazást a Kínai Kommunista Párt egyes tisztségviselőitől tagadják meg, mert az amerikai kormányzat álláspontja szerint felelőssé tehetők a hongkongi szabadságjogok megcsonkításáért. Pompeo azonban nem nevezett meg egyetlen kínai tisztségviselőt sem, akit a szankció érinthet.

A tárcavezető tudatta: korábbi és jelenlegi párttisztségviselőkről lesz szó, és a vízumkorlátozások a családtagjaikra is vonatkoznak majd.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy „a Hongkongra vonatkozó új biztonsági törvényekkel a kínai vezetés fokozta erőfeszítéseit Hongkong autonómiájának aláásására”.

Leszögezte azt is, hogy Washington szerint Peking nyomást gyakorol a hongkongi helyi szervekre a demokráciáért küzdő aktivisták letartóztatása és a demokrácia híveiként számon tartott választási jelöltek ellehetetlenítése érdekében.

Megismételve az Egyesült Államok korábban többször is hangoztatott véleményét, miszerint Peking megsértette az Egyesült Királysággal 1997-ben Hongkongról kötött megállapodást, Pompeo újfent az egyezményben foglaltak tiszteletben tartására szólította fel Kínát.

Fotó: Johannes EISELE / AFP

Donald Trump amerikai elnök és Mike Pompeo a múlt hónapban jelentette be, hogy visszavonja a Hongkong számára biztosított különleges gazdasági és kereskedelmi előnyöket.

Közleményében Pompeo pénteken emlékeztetett arra, hogy Trump akkor „ígéretet tett a hongkongi szabadságjogok felszámolását kezdeményező Kínai Kommunista Párt felelőseinek megbüntetésére”. Hozzáfűzte, hogy e tekintetben a vízumkorlátozások az első intézkedéseket jelentik.

Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője, Fang Hong a bejelentésre válaszul közölte: Kína „ellenzi az Egyesült Államok igazságtalan döntéseit”. A szóvivőnő sürgette Washingtont, hogy „tegye jóvá tévedéseit, vonja vissza döntéseit, és hagyjon fel a beavatkozással Kína belügyeibe”.

A The Wall Street Journal című amerikai lap péntek délután az internetes oldalán azt írta: az Egyesült Államok „belekeveredése” a Hongkonggal és Tajvannal kapcsolatos ügyekbe kockáztathatja az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás első szakaszában, januárban rögzített kínai vásárlásokat az Egyesült Államokban.

Washington Kína kínai tisztségviselő Vízum Hongkong
Kapcsolódó cikkek