BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gyengélkedő Ferrari legyőzése lendületet adhat a McLarennek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
„Megvan az esélyünk, hogy legyőzzük a Ferrarit, és hogy a teljes szezon során harcban legyünk velük.„ – fogalmazott Lando Norris, a McLaren pilótája.

Lando Norris, a McLaren Forma-1-es csapatának brit pilótája szerint nagy lökést adna az istállónak, ha a konstruktőri pontversenyben sikerülne a Ferrari előtt végezniük.

A 20 éves versenyző azt követően nyilatkozott erről, hogy korábban jelenlegi csapattársát, a következő szezonban már az olaszokat erősítő Carlos Sainz Jr-t azzal ugratta, miért szerződik el egy gyengébb gárdához.

JOE KLAMAR / various sources / AFP)

„Megvan az esélyünk, hogy legyőzzük a Ferrarit, és arra is, hogy a teljes szezon során harcban legyünk velük. A csapatnak sokat jelentene, ha meg tudnánk tenni a következő lépést és egy olyan istálló elé kerülnénk, amelytől az utóbbi években mindig kikaptunk” – fogalmazott a hétvégi Brit Nagydíj előtt a McLaren pilótája.

https://www.youtube.com/watch?v=XgXo0509S28

Norris hozzátette, még tudnak fejlődni a mostani idényben is, de felkészültek arra, hogy a többi gárda is előre fog lépni a következő versenyeken.

Három futam után a McLaren harmadik az összetett pontversenyben, a tavaly ezüstérmes Ferrari ugyanakkor csak ötödik.

A győzelmek és a világbajnoki címek számában az olaszok mögött a sportág történetének második legeredményesebbje a brit csapat, amelynek pilótái ugyanakkor 2012 óta nem nyertek futamot a száguldó cirkuszban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.