BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump a járványhelyzet romlására számít

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elnök véleménye szerint egyes államokban javulóban van a járványhelyzet, míg bizonyos déli államokban nem így van.

A járványhelyzet szinte bizonyosan romlani fog, mielőtt megindulna a javulás – jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján kedden kora este.

A csaknem három hónapos szünet után először megszervezett tájékoztatóján Donald Trump nyugtalanítónak nevezte, hogy az elmúlt hetekben fellángolt a járvány, de hozzátette azt is, hogy a megfelelő gyógymódokkal és a vakcinával „gyorsan véget vetünk ennek”. Hangsúlyozta:

a kormányzat célja nem csupán az, hogy menedzselje a járványt, hanem hogy véget is vessen neki.

„Semmi nem állíthatja meg a kormányt abban, hogy életeket mentsen” – fogalmazott, majd arról tájékoztatott, hogy a vírus elleni oltóanyagok „sokkal hamarabb készen lesznek, mint ahogyan erre számítottunk”. Közölte, hogy több laboratóriumban és gyógyszergyárban is folynak a vakcinakísérletek.

Kedden délelőtt a nagy gyógyszergyártók, köztük az AstraZeneca, a Pfizer, a Moderna és a Johnson & Johnson vezetői a kongresszusban tájékoztatták a törvényhozókat kutatásaikról és eddigi eredményeikről.

Trump az alig félórás sajtókonferencián arra kért mindenkit, hogy amennyiben nem tudja követni a társadalmi távolságtartásra vonatkozó ajánlásokat, akkor „legalább hordjon szájmaszkot”.

Fotó: JIM WATSON / AFP

„Szeretjük-e vagy sem, de a szájmaszknak megvan a maga hatása” – fogalmazott. Majd kihúzott a zsebéből egy szájmaszkot, és leszögezte, hogy lassanként ő maga is hozzászokik a viseléséhez.

Elismerte, hogy jogosak voltak a vírustesztelés késedelmes megkezdése miatti kritikák, de hangsúlyozta, hogy a kormányzat erősen dolgozik a probléma megoldásán. Gyorsan eredményt mutató vírusteszteket ígért.

Véleménye szerint egyes államokban javulóban van a járványhelyzet, míg bizonyos déli államokban nem így van.

Az amerikai elnök ezúttal egyedül, a kormányzati járványügyi tanácsadói csoport tagjai nélkül tartott sajtókonferenciát.

Közben a kongresszusban Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke Nancy Pelosi demokrata párti házelnökkel és Chuck Schumerrel, a demokraták szenátusi frakcióvezetőjével egyeztetett az újabb gazdaságélénkítő csomagról. Trump hétfőn a Republikánus Párt kongresszusi vezetőit fogadta ugyanebben az ügyben a Fehér Házban.

A demokrata párti törvényhozók azt akarják elérni, hogy a gazdaságélénkítő csomagtervben pénzt különítsenek el a választás biztonságos lebonyolítására.

A republikánusok további jelentős összegeket szeretnének a vírustesztekre és a kontaktkutatásra, azaz annak felderítésére, hogy a megfertőződöttek kivel kerülhettek kapcsolatba a fertőzés diagnosztizálása előtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.