Bezárattak egy újságot, amelyben megkérdőjelezték a hivatalos járványadatokat
Az újságcikkben bírálóan szólt a hatóságok tesztelési gyakorlatáról is, és arra figyelmeztetett, hogy ismét berobbanhat a járvány szeptemberben.
MTI
2020.08.10, 19:08
Megosztom a cikket
Bezárattak az iráni hatóságok egy napilapot, miután az közölte egy olyan szakértőnek a nyilatkozatát, aki szerint az iszlám köztársaságban közzétett hivatalos adatok a koronavírus-fertőzöttek és a járványhoz köthető halálozások számáról csak a valós esetek 5 százalékát teszik ki.
A 2004 óta működő Dzsahán-e-Szanaat című lap vasárnap hozta le Mohammad Reza Mabubfar járványügyi szakértő véleményét, aki szerint
a koronavírus-fertőzöttek száma akár a hússzorosa is lehet annak, amennyit az egészségügyi minisztérium közzétesz.
Fotó: AFP (ilusztráció)
A szakértő, aki az iráni kormány járványellenes stábjának is tagja, arról is beszélt, hogy a hatóságok csak február 19-én jelentették be az első koronavírusos esetet, pedig már egy hónappal korábban észlelték a vírust az országban.
A bejelentéssel azért késlekedtek szerinte, mert meg akarták várni az 1979-es iszlám forradalom évfordulóját és a parlamenti választásokat.
Az iráni vezetés politikai és biztonsági okokból titkolózott a járványügyi adatokkal kapcsolatban, és csak „kozmetikázott” statisztikákat hozott nyilvánosságra – állította a járványügyi szakértő.
Az újságcikkben bírálóan szólt a hatóságok tesztelési gyakorlatáról is, és arra figyelmeztetett, hogy ismét berobbanhat a járvány szeptemberben, amikor az egyetemi felvételi vizsgákat tartják, illetve a síita ünnepek idején.
Az egészségügyi minisztérium szerint Iránban eddig csaknem 330 ezer ember kapta el a koronavírust, és 18 616-an haltak bele a fertőzés okozta betegségbe.
Az iráni hatóságokat a világjárvány kezdete óta számos kritika érte amiatt, hogy nem vezettek be időben olyan szigorú korlátozásokat, mint a térség más országai. A Közel-Keleten Iránt sújtja a leginkább a koronavírus-járvány.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.