BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy nagy ász már biztosan indul a US Openen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Novak Djokovic közlése szerint elindul az amerikai nyílt teniszbajnokságon, nagy örömöt okozva ezzel a rajongóinak.

A világelső Novak Djokovic csütörtökön bejelentette, hogy indul az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Nagy örömmel erősítem meg, hogy részt veszek a US Openen. Nem volt könnyű döntés, tekintve az akadályokat és kihívásokat

– közölte a szerb játékos, aki arról is beszámolt, hogy a Grand Slam-tornát megelőző, szintén New York-i felvezető versenyen is indul.

Fotó: Lukas Coch / MTI/EPA/AAP

A szervezőknek kifejezetten jó hír Djokovic részvétele, mert így a „Nagy Hármasnak” legalább az egyik tagja ott lesz Flushing Meadowsban, miután a címvédő Rafael Nadal már korábban lemondta szereplését, míg Roger Federer sérülés miatt az egész évet kihagyja. Rajtuk kívül a férfi mezőnyből többek között hiányozni fog a háromszoros GS-tornagyőztes Stan Wawrinka és az ausztrál Nick Kyrgios. A nőknél még több éljátékos marad távol a tornától a koronavírus-járványra hivatkozva, ugyanis a világelső Ashleigh Barty mellett lemondta a részvételt a holland Kiki Bertens, az ukrán Jelina Szvitolina, továbbá az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova és Szvetlana Kuznyecova.

A 17-szeres GS-tornagyőztes, a US Openen háromszor bajnok Djokovic döntése annyiban meglepő, hogy korábban lehetetlennek és extrémnek nevezte a szervezők által előírt protokollt a világjárvány kapcsán. A játékosok nem érintkeznek a külvilággal, és egy „buborékban” lesznek a torna alatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.