BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó véleménnyel vannak egymásról a németek és a magyarok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Erős a németek és a magyarok egymás iránti bizalma – derül ki Nézőpont Intézet felméréséből.

Erős a németek és a magyarok egymás iránti bizalma – derült ki a Nézőpont Intézet által idén is elkészített német-magyar barométer felmérésből.

A közlésük szerint a barométer a két ország lakosságának véleményét vizsgálja a másik nemzetről és a kétoldalú kapcsolatokról. A felmérés a Konrad Adenauer Alapítvány és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával készült, mindkét ország felnőtt társadalmára reprezentatív mintán, ezer-ezer ember megkérdezésével.

A Nézőpont közleménye fontos megállapításnak nevezi, hogy

a két nemzet bízik egymásban: a magyarok és a németek ugyanolyan arányban mondták, hogy az egyes társadalmi szerepekben elfogadnák a másik nemzethez tartozó személyt.

Egyenrangú barátként, családtagként vagy szomszédként 80 százalék fölött, de beosztottként is 70 százaléknál nagyobb arányban fogadnák a másikat vezetőül. A németek kétharmada tavaly és idén is „inkább jó” véleménnyel volt Magyarországról (66, illetve 64 százalék) – írták, hozzátéve, hogy a magyarok véleménye viszont jelentősen javult „Orbán Viktor és Angela Merkel együttműködésének javulásával, a kötelező betelepíti kvóta kezdeményezés bukásával”. Mint felidézzék,

2019 nyarán a magyaroknak csak 45 százaléka volt jó véleménnyel Németországról, 2020 nyarán viszont már 72 százaléka.

Az intézet kiemelte, hogy a javulás ellenére számos kérdésben a németek kritikusabban vélekednek Magyarországról, mint amennyire a magyarok Németországról.

„Ennek oka, hogy a német sajtó immár tíz éve az Orbán-kormány ellen folytatott kampánya miatt a németek képe Magyarországról kritikusabb”, mint fordítva – áll a kommünikében. Emlékeztettek: a Nézőpont 2016 óta a német sajtóban megjelent 8750 tudósítást elemzett, és azt találta, hogy csak 221 volt megértő a magyar kormány törekvéseivel szemben, 3757 viszont kritikus, támadó vagy egyoldalú, a többit semlegesnek értékelték. Úgy folytatták: a németek csak a 36 százaléka gondolja azt, hogy Magyarországon a média kritizálhatja a kormányt, amely – mint fogalmaztak – „a közvetlen élettapasztalattal ellentétes”.

Fotó: Pixabay

Megjegyezték: csupán a németek 23 százalék a gondolja azt, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait védik Magyarországon, „jóllehet épp az Orbán-kormány erősítette meg a nemzetiségek közjogi státusát, támogatását, vagy vezette be a második világháború után elhurcolt németek emléknapját”.

A magyarok 61 százaléka véli úgy, hogy a német média kritizálhatja a kormányt, és 57 százaléka, hogy a németeknél a nemzetiségek jogait védik. A beszámoló szerint a kétoldalú kapcsolatokat a németek rosszabbnak látják mint tavaly: 42-ről 33 százalékra csökkent az arányuk.

Ugyanakkor 53-ról 60 százalékra nőtt a kapcsolatokat jónak tartó magyarok aránya.

Mindkét ország közvéleménye elsősorban a migrációs politikához való viszonyulás különbségére vezeti vissza a kétoldalú kapcsolatok nehézségeit – közölte az intézet.

A kétoldalú kapcsolatokat a magyarok 75, a németek 67 százaléka javítaná – ismertette a Nézőpont arra is kitérve, hogy míg a magyarok elsősorban a gazdaságpolitikában látják a kitörési pontokat (51 százalék), addig a németek elsősorban migrációs politikában és az éghajlat-változás elleni küzdelemben vonnák szorosabbra a szövetséget (48, illetve 37 százalék).

A közlemény beszámolt arról is, hogy az adatokat a vírushelyzetre tekintettel zártkörű rendezvényen mutatta be a Nézőpont Intézet. Azon Mráz Ágoston Sámuel igazgató úgy vélekedett, hogy hiba lenne, ha a német baloldal 2017-hez hasonlóan ismét Magyarországgal szeretne foglalkozni a 2021-es választási kampányban. Ennek ellenére – fűzte hozzá – „a német baloldal mindent elkövet a kancellár és a magyar miniszterelnök jó együttműködésének nehezítésére”.

Az intézet beszámolója szerint Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a két nép rengeteg szálon kötődik egymáshoz. Kiemelte a kibontakozó hadiipari együttműködést, „amely a jó gazdasági kapcsolatoknak új dimenzióját jelenítheti meg”.

Boris Kalnoky újságíró, a Matthias Corvinus Collegium médiaiskolájának vezetője az eseményen arról beszélt, hogy a németek számára az „Európa-projekt identitásuk része” és a Magyarországgal szembeni éles kritika nem egy esetben arra vezethető vissza, hogy Magyarországról EU-ellenességet feltételeznek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.