Közélet

Ingyenesen igényelhetők a látássérülteket segítő szoftverek

Az állam által biztosított ingyenes szoftverhasználat körülbelül 300 ezer ember elektronikus ügyintézését könnyítheti meg, illetve teheti egyszerűbbé.

Folytatódik az ország licenc program, melynek keretében minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült vagy olvasásban akadályozott állampolgár ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb segítő szoftverek magyar nyelvű változataihoz – derül ki a NISZ Zrt. közleményében.

Ez a lehetőség ma a világon összesen három országban áll a látássérült emberek rendelkezésére.

A látássérült vagy olvasásban akadályozott magyar állampolgárok és az érintetteket oktató intézmények, foglalkoztató cégek, részükre szolgáltató szervezetek, valamint az őket segítő szakemberek és családtagok 2022. június 30-ig térítésmentesen igényelhetik

  • a JAWS for Windows képernyőolvasó,
  • a ZoomText és MAGic képernyőnagyító,

  • valamint a Fusion képernyőolvasó és nagyító szoftverek
  • licenceit.

    A 2018-ban indult ország licenc program két évvel történő újbóli meghosszabbítását ezúttal is a Belügyminisztérium Informatikai Helyettes Államtitkársága támogatja. Alapvető célkitűzés, hogy minden érintett hozzájuthasson a tanuláshoz, munkavégzéshez, valamint az online tájékozódáshoz és az elektronikus ügyintézéshez nélkülözhetetlen segítő szoftverekhez.

    Fotó: AMELIE-BENOIST / BSIP

    „Fontosnak tartjuk, hogy az iskolákban, a munkahelyeken, valamint az otthonokban is elérhetőek legyenek ezek a szoftverek és ez a speciális igénybevevői kör is hátrányok nélkül tudjon élni az elektronikus közszolgáltatások lehetőségével” – nyilatkozta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára.

    „Kormányzati cél és egyben európai uniós előírás, hogy az akadálymentesítés révén a látássérülteknek is kezelhetővé váljanak az elektronikus felületek, melyben nagy segítséget nyújtanak ezek a programok. Az állam által biztosított ingyenes szoftverhasználat körülbelül 300 ezer ember elektronikus ügyintézését könnyítheti meg, illetve teheti egyszerűbbé” – egészítette ki Hajzer Károly.

    A képernyőolvasó és nagyító szoftverek licenceinek igénylését a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által működtetett http://akadalymentes.magyarorszag.hu weboldalon található egyszerű és akadálymentes űrlap kitöltésével lehet kezdeményezni.

    „A magyarországi e-közigazgatási rendszerek létrehozásáért és működtetéséért felelős, társadalmilag elkötelezett vállalatként fontosnak tartjuk, hogy az esélyegyenlőség jegyében minden magyar állampolgár számára elérhetővé tegyük a korszerű e-ügyintézési lehetőségeket” – fogalmazott Bancsics Ferenc, a NISZ Zrt. vezérigazgatója.

    „Bízunk abban, hogy a képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftverek ingyenes biztosításával továbbra is segíthetjük látássérült vagy olvasási nehézséggel küzdő embertársainkat az informatikai térben történő akadálymentes közlekedésben” – tette hozzá Bancsics Ferenc.

    Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány által magyar nyelven elérhetővé tett szoftverek a http://www.infoalap.hu/orszag_licenc weboldalról tölthetőek le, aktiválásuk az igényléskor e-mailben kapott hitelesítő kóddal végezhető el.

    „Az ország licenc program nem csupán az új igénylők számára teszi lehetővé, hogy bekapcsolódhassanak a legnépszerűbb támogató technológiák használatába, hanem a már aktív felhasználóknak is lehetőséget biztosít szoftvereik legújabb verzióra történő frissítésére” – mondta el Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

    A szoftverek telepítésével, illetve használatával kapcsolatos kérdések esetén az Informatika a Látássérültekért Alapítvány munkatársai készséggel állnak rendelkezésre a +36 (1) 273-3188-as és a +36 (70) 295-9288-as ügyfélszolgálati telefonszámon vagy a helpdesk@infoalap.hu e-mail címen.

    látássérült NISZ szoftver ZoomText
    Kapcsolódó cikkek