BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma fogadhatják el az egészségügyi béremelésről szóló törvényjavaslatot

A Ház előbb összevont vitát tart a kormány egészségügyi javaslatcsomagjáról, amely rendelkezik a hálapénz büntethetőségéről is.

Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényjavaslatot, amely alapján az orvosok három lépcsőben – először 2021-ben, majd 2022-ben és 2023-ban – kaphatnak béremelést.

A parlament aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor az aradi vértanúkra történő emlékezéssel kezdődik, ami után napirend utáni felszólalások hangzanak el.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Ház ezt követően tart összevont vitát a kormány egészségügyi javaslatcsomagjáról, amely rendelkezik a hálapénz büntethetőségéről is. A képviselőcsoportok fél-fél órában fejthetik ki véleményüket az indítványról, amelynek zárószavazását a délutáni határozathozatalok ideje alatt tartják.

Az Országgyűlés emellett ma dönthet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idei költségvetésének módosításáról is.

A parlament ülése október 12-én, hétfőn ér véget, amikor a képviselők azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.