BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pelosi az elnök egészségi állapotát vizsgáló bizottságot állítana fel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A fele arányban orvosokból álló testület elmozdíthatná pozíciójából a elnököt amennyiben egészségi állapota azt szükségessé teszi.

A mindenkori hivatalban lévő amerikai elnökök egészségét vizsgáló és akár az elnök elmozdítását is kezdeményező bizottság létrehozására tett javaslatot Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke pénteken.

A létrehozandó bizottság kétpárti lenne, és 16 tagot foglalna magában, a tagok felét pedig orvosok, vagy egészségügyi szakemberek adnák. A bizottság dönthetne arról, hogy a hivatalban lévő elnök egészségi állapota alkalmas-e arra, hogy ellássa hivatalát. Javaslata azonban nem lesz kötelező erejű.

A bizottság létrehozásáról a kongresszus mindkét házának szavaznia kell. A republikánus törvényhozók szerint csak „erőfeszítés” a házelnök javaslata, amelyet pár héttel a november 3-i elnökválasztás elé időzített, s azt követően hangzott el, hogy megjegyzéseket tett Donald Trump elnök egészségi állapotára.

Pelosi egy nappal korábban újságíróknak már jelezte, hogy benyújtja e javaslatot, s akkor érzékeltette, hogy Donald Trump egészségi állapota „ösztönözte” őt erre. Úgy vélekedett, hogy az amerikai elnök állapota koronavírus-fertőzése óta „megváltozott”.

Nancy Pelosi
Fotó: AFP

A házelnök pénteken mindazonáltal leszögezte:

ez nem Trump elnökről szól. Ő majd a választók ítéletével néz szembe.

Hozzáfűzte, hogy az esetlegesen létrehozandó bizottság munkája „csakis az eljövendő elnököket érintené”. Újságírói kérdésre válaszolva tagadta, hogy javaslatának köze volna a közelgő választásokhoz. Mint fogalmazott: azért lenne szükség egy ilyen bizottságra, hogy „némi megnyugvást adjanak az embereknek” a kormányzati stabilitást illetően.

Pelosi az amerikai alkotmány 25-ik kiegészítésére hivatkozott. Ez a cikkely a hatalom átadásáról rendelkezik, és John F. Kennedy elnök meggyilkolása után fogadták el.

A bejelentés után Donald Trump azonnal reagált a Twitteren. „A bolond Pelosi a 25-ik kiegészítést vizsgálja, hogy lecserélhesse Joe Bident Kamala Harrisszel” – írta az elnök, hozzátéve, hogy a demokrata párti politikusok gyorsan akarnak cselekedni, hogy „az Aluszékony Joe-tól (Bidentől) megszabaduljanak”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.