BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ursula von der Leyen nem hisz a szemének: ömlik az orosz gáz az EU második legnagyobb országába, figyelmeztették, hogy be ne tiltsa – „Jó és olcsóbb, mint az amerikai”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Unió teljesen leválna az orosz energiahordozókról. Az importtilalom 2027. január 1-jétől az LNG-szerződésekre is kiterjed. Egyre többen vizsgálnák felül ezt a döntést.

Az Európai Uniónak el kellene halasztania a 2027-re tervezett orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importtilalmát, ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy túlságosan függővé válik az Amerikai Egyesült Államoktól – figyelmeztetett Európa egyik legfontosabb LNG-importközpontjának vezetője. Ivan Jimenez, a spanyolországi Bilbao kikötőjének igazgatója a Financial Timesnak kiemelte, hogy az orosz gázimportot csökkenteni kell, ugyanakkor hozzátette, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megtenni. Azt követően nyilatkozott így, hogy a közel-keleti konfliktus miatt ismét emelkedni kezdett az EU orosz LNG-importja.

Ursula von der Leyen, Európai Bizottság
Európai Unió, EU, Brüsszel
orosz-ukrán háború, szankciók, LNG
Egyre többen kérik Ursula von der Leyent, hogy ne tiltsák be teljesen az orosz LNG importját / Fotó: Dursun Aydemir / AFP

Az importtilalom – amely 2027. január 1-jétől az LNG-szerződésekre is kiterjed – többéves egyeztetések eredménye az európai döntéshozók között arról, miként lehet teljesen megszüntetni az orosz fosszilis energiahordozóktól való függőséget. A szankciókat az orosz-ukrán háború 2022-es kitörése után kezdték bevezetni.

Bár Spanyolország földgázellátásának fő forrását az Algériából érkező vezetékes szállítás jelenti, az Enagás – a spanyol gázhálózat üzemeltetője – adatai szerint 2026 májusában az ország gázellátásának 27,8 százaléka Oroszországból származott, ami 58,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, 2025. májusi szintet.

A Financial Times érdeklődésére Sara Aagesen Munoz spanyol energiaügyi miniszter kijelentette, hogy az importtilalmat az eredeti ütemterv szerint kell bevezetni.

„A megnövekedett import átmeneti jelenség, és úgy véljük, hogy a változó, valamint az árak szempontjából rendkívül ingadozó piaci környezethez kapcsolódó logisztikai műveletek állnak mögötte. De továbbra is úgy gondoljuk, hogy a leválás megvalósítható, és január 1-jétől Európának teljes mértékben el kell távolodnia az orosz gáztól” – emelte ki a tárcavezető.

Az Európába irányuló orosz gázexport túlnyomó része ma már LNG formájában érkezik, amelyet a Novatek szibériai Jamal mezőjéről szállítanak hajóval. Magyarország és Szlovákia továbbra is vezetéken kap orosz földgázt, bár az EU tervei szerint ennek behozatalát is fokozatosan meg kell szüntetni legkésőbb 2027 szeptemberéig.

A gázimport tilalmáról folytatott tárgyalások különösen nehezek voltak Magyarország és Szlovákia orosz energiafüggősége miatt. Engedményként az Európai Bizottság lehetővé tette, hogy a kivezetés 2027 novemberéig halasztható legyen, amennyiben a tagállamok nehézségekbe ütköznek a gáztárolók feltöltése során.

A Európai Bizottság ugyanakkor elhalasztotta az orosz kőolaj- és nukleáris import kivezetéséről szóló tárgyalásokat; uniós tisztviselők szerint az energiaválság háttérbe szorította ezeket a terveket. Dan Jorgensen energiaügyi biztos azonban kitart amellett, hogy a gázimport-tilalom 2027. január 1-jén hatályba lép.

A Kpler piaci adatszolgáltató szerint a Jamal mezőről 2026 első öt hónapjában 8,7 millió tonna LNG-t exportáltak. Európában Bilbao volt a negyedik legfontosabb célállomás a belga Zeebrugge, valamint a francia Montoir és Dunkerque kikötője után. A Spanyolországba, Franciaországba és Belgiumba érkező LNG egy részét később más országok fogyasztóihoz is továbbítják, különösen a német SEFE vállalathoz.

A kikötő adatai alapján 2024-ben az orosz szállítmányok Bilbao gázimportjának több mint háromnegyedét tették ki, ez az arány azonban 2025-re 48 százalékra csökkent. A visszaesés az importtilalom bejelentését, valamint az EU azon szélesebb körű törekvéseit követte, amelyek célja az orosz energiaforrásoktól való függőség csökkentése és az alternatív – különösen amerikai – beszerzések növelése volt. 2025-ben az Amerikai Egyesült Államokból származó import Bilbao gázellátásának 49 százalékát biztosította.

2026 januárja és májusa között azonban ismét nőtt az orosz gáz aránya: a teljes import 59 százalékát adta, miközben az amerikai részesedés 40 százalékra csökkent.

Spanyolország vámeljárásai más országokhoz képest viszonylag egyszerűbbé teszik az orosz LNG-szállítmányok importját. Amikor a vámhatóság igazolást állít ki arról, hogy egy LNG-rakomány megfelel az előírásoknak, az dokumentum QR-kódot is tartalmaz, amelynek segítségével az érintettek ellenőrizhetik az igazolás hitelességét a hatóság adatbázisában.

Ivan Jimenez ugyanakkor arra számít, hogy Donald Trump amerikai elnök továbbra is nyomást gyakorol majd az Európai Unióra annak érdekében, hogy fenntartsa az orosz gázimport tilalmát, mivel ez jelentős lendületet adna az amerikai LNG-export európai növekedésének.

Ursula von der Leyen belesápad, Amerika nyíltan megfenyegette Európát: másnak adja el a földgázt, eltéríti az LNG-hajókat, ha nem engedelmeskednek – „Ez fájni fog nekik”

Az Egyesült Államok nyílt figyelmeztetést küldött az Európai Uniónak a készülő metánszabályozás miatt. Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter szerint, ha Brüsszel nem enyhít az előírásokon, az amerikai földgáz más piacokra kerülhet, ami tovább nehezítheti Európa energiaellátását – írta a Financial Post.

Chris Wright úgy fogalmazott: az Egyesült Államok nem ragaszkodik mindenáron az európai piachoz. Ha az Európai Unió olyan szabályokat vezet be, amelyek jelentősen megnehezítik az amerikai LNG exportját, akkor a szállítmányok egyszerűen más vevőkhöz kerülnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.