Közélet

Áruházi gyűjtőpontokra várja a karácsonyi adományokat a Mikulásgyár

A járványhelyzetre való tekintettel a szervezők főként tartós élelmiszereket, tisztálkodási- és fertőtlenítőszereket várnak december 20-ig.

Ebben az évben is meghirdeti jótékonysági akcióját a Mikulásgyár, ám ezúttal (nem egy helyszínen), hanem az ország 24 Auchan áruházában gyűjtik december elsejétől a felajánlásokat az önkéntesek – közölte Zsolnai Endre, az akció főszervezője.

A járványhelyzetre való tekintettel a szervezők főként tartós élelmiszereket, tisztálkodási- és fertőtlenítőszereket várnak december 20-ig.

Használt adományokat, a járvány miatt biztonsági okokból, nem fogadnak

– emelte ki hétfői közleményében Zsolnai Endre.

A közlemény szerint idén is a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek a segítségével gyűjtik az adományokat, akik gondoskodnak arról is, hogy a legjobb helyre kerüljenek a felajánlások.

Fotó: PETER KOHALMI / AFP)

„Örömmel segítettünk a Mikulásgyárnak, és igyekeztünk olyan megoldást találni, ami még pluszt is hozhat az eddigi gyakorlathoz képest, ezért a gyűjtést valamennyi áruházunkban megrendezzük, így idén országos lesz a Mikulásgyár!” – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója.

A közlemény szerint, aki nem tudja személyesen elvinni az ajándékát a gyűjtőpontok valamelyikére,

postán, ingyen is feladhatja azt, lezárt dobozban,

csak annyit kell ráírni a küldeményre, hogy „Mikulásgyár”.

Az országos gyűjtés során a Mikulásgyár – csakúgy, mint az előző években – a Lurdy Házban is várja az adományokat – írják a szervezők.

Mikulásgyár jótékonyság Auchan Magyarország adomány
Kapcsolódó cikkek