Közélet

Rengetegen vártak az új játékkonzolokra

A válaszadóknak átlagosan a negyede még nem tudja, vesz-e új eszközt a következő fél évben, ötödük azonban igen, ők jellemzően laptopot vennének.

A magyar háztartások 82 százalékában található valamilyen játékkonzol, videojátékra alkalmas asztali számítógép vagy laptop – derült ki a Budapest Bank kutatásából.

Erre alkalmas laptopja 74 százaléknak, asztali számítógépe 62, Xboxa 28, PlayStationje 27, Nintendója pedig 9 százaléknak van.

Az eszközöket átlagosan három éve vásárolták. A legjellemzőbb, hogy fizikai üzletben veszik meg az eszközöket, de sokan választják a webshopokat, a válaszadók 30 százaléka pedig használt terméket árusító oldalon vásárolt – ez utóbbi leginkább a konzolosokra jellemző.

A válaszadóknak átlagosan a negyede még nem tudja, vesz-e új eszközt a következő fél évben, ötödük azonban igen, ők jellemzően laptopot vásárolnának. A Nintendo készülékek kivételével a válaszadók általában az 50–150 ezer forintos árkategóriában gondolkoznak.

Az asztali számítógépek és a laptopok vásárlóinak az ötöde mondta, hogy 200 ezer forint feletti összeget szán a beruházásra. A PlayStationt vásárlók mintegy ötöde a 150–200 ezer forint közötti kategóriát jelölte meg, ez utalhat az új generációs konzolra is, amelynek mindkét változata épp ebben az árkategóriában mozog. Az Xbox esetében érdekes, hogy ugyanannyian jelölték a 100–150 ezer forintos sávot, mint a konkurens konzol esetében.

Fotó: Shutterstock

Az új generációs konzolok – Xbox Series S/X és PlayStation 5 – iránt világszerte akkora a kereslet, hogy a készletek szinte percek alatt elfogytak a kereskedőknél, és sokan vannak olyanok, akik csak hetekkel a megjelenés napja után jutnak hozzá az előre megrendelt konzolhoz

– emlékeztetett közleményében a Budapest Bank. Az érintett válaszadók 76 százaléka mondta, hogy nem rendelte meg előre a készüléket. Döntő többségük azért, mert csak akkor akarják beszerezni, ha már előrendelés nélkül lesz rá lehetőségük, vagy mert még nem tudják, hogy pontosan mikor veszik meg. Érdekes, hogy 5 százalék felelte azt, hogy várhatóan úgyis lesz, aki a megjelenés után rögtön árulni kezdi az interneten a konzolt, és inkább ezt várja ki.

A MediaMarkt tájékoztatása szerint az új generációs PS5 és Xbox Series novemberi megjelenésének bejelentése nagymértékben befolyásolta a 2020-as évet. A PS4- és Xbox One-eladások csökkentek a kivárás miatt.

Ennek a helyzetnek a nagy nyertese a Nintendo lett, amely markáns, 40 százalékos növekedést tudott felmutatni.

A PS5 bejelentése után szinte azonnal óriási érdeklődés mutatkozott a konzol iránt. A kereskedőcég közlése szerint az új Xbox Series konzolokra is megugrott az előrendelések száma.

PLAYSTATION játékkonzol Xbox
Kapcsolódó cikkek